Faber Frigyes Vilmos: Ez nagy szentség valóban! (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1938)

I. Könyv. Az Eucharisztia Isten legmagasztosabb műve

46 nekik. Az egészet az isteni szó ereje végzi el. Oly gyor­san fejti ki hatását, hogy egyetlen pillanat sem telik el a szó kimondása és a mű létrehozása között. A teremtés kiválósága pedig abban áll, hogy a semmi­ből hoz létre valamit. Az előbbi lapokon felállított nézet szerint az a cselekmény, amely által Krisztus szent teste a színek alatt megjelenik, ugyancsak valóságos teremtő tevékenység, mert az átlényegülés nem csupán új helyre utalja a szent testet és vért, hanem valóban létre is hozza. A semmiből való teremtésen kívül ehhez hasonlót sehol sem találunk. Rokonságban van tehát egymással ez a két cselekmény, amint azt néhány teológus állítja is. Már ismertettük azt a skotista véleményt, amelyet Les- sius és mások elfogadtak, hogy t. i. Krisztus Urunk teste, ha — feltéve a lehetetlen esetet — az égben egy­általán nem léteznék, e titoknak és a legméltóságosabb Oltáriszentségnek rendelése által a semmiből létrejönne a színek alatt. Ha ezt elfogadjuk, akkor igaz az, hogy ebben a titokban olyan hatalom rejlik, amely azonos az­zal, ami által a mindenség létrejött a semmiből. Sőt az átlényegülés a teremtést messze fölülmúlja, mert hiszen Krisztus teste, amit az átlényegülés jelenít meg, végtele­nül magasztosabb a többi teremtményeknél. Egy másik hasonlósági pontot találhatunk továbbá a „quasi“ (mintegy) — megsemmisülés tényében, amely e titokkal kapcsolatban lejátszódik. A kenyér szubstan- ciája, ha nem is betűszerint, mégis „mintegy" (quasi) megsemmisül. Ugyanez áll a bor szubstanciájára is. Azonban Szent Tamás azt tanítja, hogy Isten egyetlen teremtménye sem semmisül meg. A létezés módja meg­változhat, azonban az anyag vagy szellem maradandó. Erre gondolnak a hittudósok, s azért mondják azt, hogy quasi, vagy mintegy megsemmisül. Az értékszerü (vir­tuális) megsemmisülés legkiemelkedőbb és legjelleg­zetesebb formában épp az átlényegülésben található meg. Igen ám, de a teremtés és megsemmisítés rokon cse­lekmények. Egy dolognak a megsemmisítése éppen oly

Next

/
Thumbnails
Contents