Faber Frigyes Vilmos: Ez nagy szentség valóban! (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1938)

I. Könyv. Az Eucharisztia Isten legmagasztosabb műve

37

csonyításnak és megmagyarázhatatlan leereszkedésnek még néhány vonását hozzáadja.

Sohasem valósult meg Teremtő és teremtmény között ilyen félelmetesen bensőséges kapcsolat, mint éppen a szentségi egyesülésben; egyetlen más titokban sem lett a teremtmény ilyen magaslatra felemelve, hogy a Teremtőt a valóságban, — s ennek a valóságnak kifejezésére nincs elég erős szavunk — mindennapi kenyerévé változtathatja át.

Ha ki akarnánk választani egy titkot, melyben az Isten működésének tisztán szellemi jellegét nyilatkoztatta ki különös módon, minden hívő azonnal az átlé- nyegülést nevezné meg. Hiszen éppen a szellemiség az Eucharisztiának fő kiválósága és koronája, amint ezt Megváltónk Szent János evangéliumának hatodik fejezetében tanította.1

Találhatnánk-e valahol drága Megváltónk valóságos jelenléténél csodálatosabb velünkmaradást, hiszen az Úr Jézusnak a világ végéig velünk kell maradnia? Van-e bámulatosabb megsokszorozódás az egész földkerekségen naponkint bemutatott szentmisében átváltoztatott, az áldoztató asztaloknál szétosztott, vagy a tabernáku- lomokban őrzött szent ostyáknak megszámlálhatatlan tömegénél.

Seholsem fogunk találni még egy titkot, amely ennyi isteni tökéletességet tükrözne vissza, mint az Oltárt szentség. Csak fel kell ütnünk egy közönséges teológiai munkát, vagy imádságos könyvet, hogy lássuk, menynyire megértették és átélték a hívek ezt a vigasztaló igazságot. Alig lenne túlzás, ha azt állítanók, hogy pusztán e nagy Szentség megfontolásából mindazt le lehet vezetni, amit Istennek velünk szemben való jóságáról és szeretetéről tudunk.

Ha szeretetének megnyilvánulását keressük, hol ta1 János 6. beszéli el az első csodálatos kenyérszaporítást; utána a kafarnaumi eseményeket. Itt ígérte meg az Űr először az Eucha- risztiát, vagyis, hogy testét és vérét fogja nekünk eledelül adni.