Faber Frigyes Vilmos: Ez nagy szentség valóban! (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1938)

Befejezés: Elégtétel

314

elveszítette. Olyan, mint valami gonosztevő, aki a törvény szerint semmit se örökölhet. Ha pedig az utcán jelenik meg, a nyilvános rend és nyugalom felbontójának tekintik. Ha mindezt megfontoljuk, akkor még mélyebbnek tűnik fel a titok és eucharisztikus szenvedései kétszeresen megindítóak.

Az Úr Jézus e titokban nekünk adja egész valóját és minden idejét. Szentségi életének sajátsága e két dologban rejlik. Ö maga itt marad velünk a világ végéig. Teljesen odaadja magát a gazdagoknak, de elvárja, hogy ők is nemeslelkűen viselkedjenek vele szemben. Nemcsak pénzzel, hanem áldozatkészséggel, önmegtagadással, szeretettel és osztatlan szívvel is kell őt szolgálniok.

Milyen szép az elégtétel! S milyen nagy titok az, hogy Isten megengedte nekünk, szegény teremtményeknek, ezt a kiváló szeretetet. Mintha újból fel tudnánk építeni szétrombolt tiszteletét és templomot tudnánk emelni a romokból. S mindezt mi tudjuk megtenni az engesztelés által. Mi, akik saját tapasztalatunk szerint sokkal rosszabbak vagyunk, mintsem a legjobb barátaink egy pillanatig is álmodni mernék.

Elégtétel! Éppen ezért van Jézus jelen az Oltáriszent- ségben. S a megváltás is mi más, ha nem elégtétel? Vájjon Szűz Mária szenvedése más volt? Volt-e egyáltalán Jézus Szívének más ténykedése a földön? És nem ugyanez a foglalkozása most is égi dicsőségében és e titokzatos ostyában egyaránt?

Nekünk bűnösöknek milyen kedvesnek, kétszeresen kedvesnek kell lennie az elégtétel kötelezettségének!

Íme! Ami a diadal vidám hangjait váltotta ki, az most milyen természetszerűleg csap át a panaszos részvét édes, bánatos dallamaiba és elhal abban a csendes Szívben, amely csak hálára és elégtételre aondol!