Faber Frigyes Vilmos: Ez nagy szentség valóban! (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1938)

Befejezés: Elégtétel

305

gyászos menekülésüket. Ebben a pillanatban ilyen hangulatban, alapította Krisztus az Oltáriszentséget. Akkor akarta nekik a legnagyobb vigaszt nyújtani, mikor erre leginkább rászorultak. A haldokló végrendelete volt ez.

Az Úr mindent megtett, hogy szentségi jelenlétét ne tüntesse fel félelmetesnek és királyi méltóságban pompá- zónak. Szeretet jellemzi már magát az Oltáriszentség alapítását is. Ha átérezzük ezt a szeretetet, akkor rögtön tudjuk, hogy az Oltáriszentség forrása a testté lett Ige Szent Szíve. Az a Szív, mely még a halál után is megengedte, hogy lándzsával átszúrják oldalát és így kiontsa utolsó vércseppjét is.

De nézzük csak, hogy az emberek milyen lelkülettel és miért veszik magukhoz az Oltáriszentséget? Sajnos, sokan csak azért, hogy a Szív sebeit még jobban elmélyítsék! Mert mi az Oltáriszentség élete? Olyan élet, amely a szenvedést hirdeti. Az eucharisztiás szenvedés mélységes titok, egészen különleges titok. Az Űr az Ol- táriszentségben halott, de csak misztikusan. Szenved is az Eucharisztiában, de ugyancsak misztikus módon. Az élő Isten, a megdicsőült Úr van ott e szenvedő állapotban.

II.

Az eucharisztiás szenvedések közül öt fontosabbat sorolhatunk fel.

Az első: szentségi életének gyámoltalansága, tehetetlensége. A gyönyörű nagy égboltozat az a hely, amely megfelel megdicsőült embersége nagyságának. Szabadság, hatalom és öröm úgy tartoznak hozzá, ahogyan senki máshoz. A teremtmények számára minden segítség tőle származik. A teremtmények tehát nem segíthetnek rajta. Minden tőle ered; a megismerő elme, az ítélő értelem, a dobogó szív, a mozgó tag.

Mégis, volt-e valaha olyan gyámoltalanság, amely hasonló lenne ahhoz a tehetetlenséghez, ahogy Krisztus jelen van a szentségházban? Volt valaha már fogoly, oly

20