Faber Frigyes Vilmos: Ez nagy szentség valóban! (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1938)

IV. Könyv. Az Oltáriszentség - Istenünk és Üdvözítőnk

299

Az egyház tehát nem is azért ünnepel, mert túlélte el- lenségeit.

Végül azért sem ül diadalt, mert számára az Oltári- szentség az égi örömnek és örök boldogságnak előíze.

Előre nem szokás győzelmet ünnepelni, mert a győzelmi ünnepnek többnek kell lennie a tüzes vágyakozásnál. Igen, ha nem kellene félnem a nagyzolás és beképzeltség vádjától, azt állítanám, hogy az Egyház az évnek csak egyetlen egy napján nem gondol a mennyországra: Úrnapján. Inkább úgy cselekszik ekkor, mintha már ott volna, s nem lenne szüksége arra, hogy közeledjék hozzá.

Ez vezet el bennünket az Egyház lelki diadalának sajátságos okaira. Diadala abban áll, hogy az Úr Jézus, az élő Isten vele van az Oltáriszentségben.

Az Eucharisztia nemcsak emlékezés Jézusra, hanem maga az édes Jézus. Nemcsak a megtestesülés titkának egy része, hanem maga a megtestesülés teljes titka, maga az emberré lett Isten. Nemcsak kegyelmi eszköz, hanem maga az isteni kegyelem forrása. Nemcsak segédeszköz a dicsőség elérésére, hanem maga a megdicsőült Üdvözítő, minden dicsőség forrása.

Az Oltáriszentség a titokzatos és csodálatos fátyol mögött elrejtőzött Isten. Istennek ez a valóságos jelenléte különbözteti meg a katolikus vallást a többi ú. n. keresztény felekezetektől. Istennek ez a birtoklása képezi szükségképpen az Egyház állandó diadalát.

IV.

Tovább megyek és azt állítom: hogy az Oltáriszentség: mindenünk.

Ó mily kimondhatatlan édesség lakozik az Úr Jézusban! Mindaz, ami hozzá vezet, reá emlékeztet, vagy valami módon hozzátartozik és vele akár közvetve is kapcsolatban van, mindaz olyan édes, örömteli és megnyugtató! Pedig ez nem is maga Jézus! A földön nincs semmi, amit összehasonlíthatnánk ezzel.

Nevének illata olyan, mint a kiöntött balzsam. A ke