Faber Frigyes Vilmos: Ez nagy szentség valóban! (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1938)

IV. Könyv. Az Oltáriszentség - Istenünk és Üdvözítőnk

293

Hány lélek szabadult ki a ma elhangzott közbenjárásra a tisztítótűzből?

A belső cselekedetek hatalmas, fáradhatatlanul működő csodás birodalma tárul fel ma az Isten szeme előtt. Olyan szép, dicső, boldog és Istennek tetsző ez, hogy a külső világ ünneplése csak szegényes kifejezése a szellemvilág befelé irányuló ünnepének. S mindez nem más, mint az Oltáriszentségben elrejtett Üdvözítőnek diadala és győzelme.

II.

A legm. Oltáriszentség ünnepének ismertető jegye tehát: a diadal. Szelleme a diadal szelleme.

Világítsuk meg ezt egy kissé, mert a diadalérzet az áhítatnak nem rendes szelleme. Pontosan kell tudnunk, hogy mit is jelent ez. A diadal nagy hatással van hitünk lendületére és erejére, sőt arra a szellemi szabadságra is, amely nélkül nem létezik evangéliumi tökéletesség.

Nagy és épületes a szentmise szertartásának sokszerűsége. Az Egyházban lakozó Szentlélek teljességét tárja elénk. Legtöbbnyire azonban mégis a bűntudat, a bocsánat vagy az örök hazából való számüzöttségünk jut bennük kifejezésre.

Az Egyház hamvazószerdán összegyűjti fiait, hogy hamuval homlokukra rajzolja halandóságuknak, a bűn büntetésének figyelmeztető jegyét. Adventben és nagyböjtben elnémul a szentmisében a Glória, az angyalok éneke. A nagyheti gyászzsolozsmákon komoly énekek kíséretében oltja el misztikus jelentésű gyertyáit; az oltárokat megfosztja díszeitől, mintha a világ vége vagy az Antikrisztus uralma közelednék, és több szentmisét már nem lehetne bemutatni. Mindezek bűnösségünk és Istentől való elidegenedésünk érzelmeinek kifejezései. Mélyen lelkűnkbe égeti a bűn elleni gyűlöletet és a szörnyű bűntudatot, úgyhogy a nagyhét titokzatos szertartásai inkább megalázó szégyenérzetet, mint boldogító szeretetet ébresztenek bennünk!