Faber Frigyes Vilmos: Ez nagy szentség valóban! (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1938)

IV. Könyv. Az Oltáriszentség - Istenünk és Üdvözítőnk

288

lőtt lebegni, amint kitárta karjait, arcát a legközelebbi templom felé fordította és így imádkozott: „Ó, Jegyesem, ó, Jegyesem! Szívem öröme! Ó, bárcsak az összes emberek szívével magasztalhatnálak téged! Édes Jézusom, miért kell ma nélküled lennem? Ó, boldog ajkak, amelyek ma fogadhatnak téged! Ó, szerencsés falak, melyek abban a templomban körülzárják az én drága Istenemet! Bár lenne szívem logobó tűz, s akkora mint a világ, hogy azzal szerethetnélek. Boldog papok, kik az igazság nap- jához, ehhez az édes Úrhoz mindig oly közel lehetnek!" Szeretetét gyakori lelki áldozása elégítette ki. Különösen lelki szomorúság idején ez volt az ő főerőssége.

Ezek után elgondolkozhatunk: mi lehet a valóság, ha már az árnyék is ily hatalom! Ha az Úr Jézussal Galileá- ban lettünk volna — istenségét felismerve —, mindenünk lett volna. Jézus lett volna az első gondolatunk reggel és az utolsó este.

Éz volt Anyja számára. S most Egyháza, szeplőtelen jegyese számára szintén ez. S mi akar lenni ő a mi számunkra a földön? Az, ami minden időben az ég lakói számára.

Néha, mintha gyenge bepillantást vethetnénk a szeretet nagy mélységébe. Mert valóban ezt jelenti számunkra az Oltáriszentség. Érezzük, hogy öröm, szeretet és csodálkozás jár át bennünket.

Imádkozni nem bírunk, de hallgatásunk maga a legszentebb imádság. Nyelvünk nem tud dicséretet mondani, de lelkünk maga az igazi magasztalás. Szemünkbe könny gyűl, sírás fojtogatja torkunkat, ha a világ szelleme megzavarja lelkünk csendjét. S a könnyek az öröm gyöngyszemeivé lesznek.

Minden másként lesz az égben! Ó, ha arra gondolok, felsóhajtok: miért nem vetünk már horgonyt a boldog partokon, ahol maid igazán feltárul előttünk az Úr Jézus dicső szemlélete. Mily fölséges fogadtatást rendez majd számunkra, akik keressük a szépséget és boldogságot, az egyedüli, igazi örök szép hazát!