Faber Frigyes Vilmos: Ez nagy szentség valóban! (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1938)

IV. Könyv. Az Oltáriszentség - Istenünk és Üdvözítőnk

280

den dicsőségnél, mélyebb minden tudománynál és királyibb minden pompánál.

Nem hasonlítanak-e a szentáldozás nagy méltóságát szemléltető mély gondolatok a tengerparti homokhoz, amellyel a gyermeknek az örökkévalóságot akarjuk megmagyarázni, holott mi magunk sem tudjuk azt megérteni, legföljebb csodálni.

E fölemelő, eszményibb gondolatok közepette se feledkezzünk meg arról, hogy szent félelemmel tekintsünk arra az ideiglenes ítéletre, mellyel Isten a méltatlan áldozást bosszulja meg.

A szentségi áldást (vecsernye, litánia) mintegy esti áldozásnak nevezhetjük, mert rendszerint délután szokták megtartani.

Mintha a katolikus áhítat öntudatlanul és szinte ösztönösen a délutánt is az Oltáriszentség számára akarná lefoglalni. Nem tud egyik reggeltől a másikig várni a szentségben elrejtett Úr Jézus ünneplése és imádása nélkül. A szentségi áldás nélkül nem tudjuk megülni sem az Úr Jézus ünnepeit, sem édesanyjáét, sőt még az angyalok és szentek ünnepeit sem.

De az Egyház eleget akar tenni a hívők szerető vágyakozásának is. Készségesen és bőven engedélyezi ezért az Oltáriszentség különböző imádási módjait, főleg akkor, ha a világ gonoszsága, hitetlensége és tudatlansága bántalmazza és káromolja a szeretet titkát. Néri Szent Fü- löp látta egy szentségkitétel alkalmával, hogy az eucharisztikus Krisztus folyton osztotta áldását a térdeplő hívő seregre. Mintha ezzel is szemléltetni akarta volna állandó áldást-osztó tevékenységét.

Nehéz szavakat találnunk arra, hogy azoknak a kegyelmeknek nagyságát és valódiságát kifejezzük, amelyeket az Úr Jézus az áldásban oszt. Szinte ömlik a kegyelem a lábainál elpanaszolt gondokra és fájdalmakra, szenvedésekre és megpróbáltatásokra, hibákra és tökéletlenségekre, Sőt megvilágítja lelkűnknek előttünk ismeretlen gyenge oldalait és összes jelenlegi körülményeinket, amelyeknek veszélyeit egyébként nem tudnók felfedezni.