Faber Frigyes Vilmos: Ez nagy szentség valóban! (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1938)

IV. Könyv. Az Oltáriszentség - Istenünk és Üdvözítőnk

258

szakadékon átlépni. Hozzánk jön és saját karjaiban vis» át bennünket.

És van-e az Oltáriszentségből valami nyeresége? Igen. Jézus leereszkedik hozzánk, hogy szeretetünketi nagy nyereségnek számítsa. Pedig nyereségről csak mi szólhatunk, s nem ő! Milyen Megváltó! Micsoda szentség! Milyen Isten!

Ha az Oltáriszentségben az Úr Jézus teljesen értünk adja magát, nem kell-e akkor nekünk is az <5 mindenévé lennünk? Teljesen Jézusért kell élnünk, ha ő teljesen miértünk él. Mit jelent ez?

Bizonyára többek között azt, hogy épp az Oltáriszent- ségnek a világ egyetlen hatalmas tényének kell lennie a mi számunkra. Kezünk tartja; szavaink változtatják át; nyelvünkre vesszük, testünk magába fogadja, lelkünk érzi őt, testünk gyarapszik belőle, a végtelenből, a megfoghatatlanból, a megmérhetetlenből és az örökkévalóból. Vájjon nem kell-e az Oltáriszentség fényében néznünk az egész életet, mint ahogy az egész Egyház ebben az egy fényben nyugszik, s más fényt nem ismer?' Van-e valami, ami lelkileg összeszedettebbé, tiszteletteljesebbé tehet minket; ami meghittebb, lelkesítőbb, mint az Oltáriszentség imádása és az Isten jelenlétének különleges gyakorlata?

Egész lényünknek állandóan a következő kettős kötelességben kell feloldódnia: egyrészt magasztalnunk kell a legm. Oltáriszentséget, másrészt elégtételt kell neki szolgáltatnunk azokért a méltatlanságokért, melyeket el kell szenvednie.

Sohasem tekintek az Oltáriszentségre anélkül, hogy/ ne emlékeznék az utolsó ítéletre. Épp az Oltáriszentség kegyelemteljes csendje figyelmeztet állandóan a Mindenhatónak itt megnyilvánuló, szemkápráztató pompájára és félemetes fenségére.

Ha kezemben tartom, érzem, hogy bírámat tartom. És ez csak fokozza iránta való szeretetemet. Mennyivel édesebb az áldozás, ha mindig mint szent útravalót veszem magamhoz. Átváltozáskor térdre borulok és imá-