Faber Frigyes Vilmos: Ez nagy szentség valóban! (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1938)

IV. Könyv. Az Oltáriszentség - Istenünk és Üdvözítőnk

250

drágakőesö ömlik el az égi királynő ruháján. Krisztusnak, a főnek kegyelme koronázza meg az ég királynőjévé, a szentek úrnőjévé, a föld gyermekeinek segítőjévé. Hogy ezenkívül még mit adományozhat neki Krisztus, ki tudja azt megmondani? Csak a szeretet sejtheti, a tudomány ki nem fejezheti az Oltáriszentségben jelenlevő Úr Jézus anyjának dicsőségét.

Még mindig feljebb! A cél, ami felé törekszünk, közel van, ha a távolságot az ég arányaival mérjük, de magasabban van, mint a szárnyaló sas, ha mértékünk az emberi gondolat!

Itt a nagy titok tulajdonképpeni szívében, mintha a Szentháromság mellvértje lenne, van Jézus szent embersége, az Istenség tüzétől izzón, felruházva annak teremtett kegyelmeivel és ajándékaival. Mégis, ezek ebben a szépséggel teli, megközelíthetetlen fényben is sérthetet- lenül maradnak.

Halmozzuk-e a dicsőítő szavakat, hogy jellemezzük dicsőségét? Kölcsön vegyük-e Ezekiel és az Apokalipszis képletes nyelvét, hogy erről a trónján felmagasztalt Emberfiáról képet alkossunk? Kell-e mondanunk, hogy ruhájára és csípőjére ez a név van írva: Királyok Királya és uralkodók Ura? (Jel. 19, 16.).

Mire való ez? Jobb, ha tovasietünk e szemlélet lángjaitól, hogy őt saját tulajdonunkként tekinthessük. Inkább értünk van ő, mint a saját dicsőségéért, s remegünk, hogy elveszítjük, ha meglátjuk, hol van.

Igen, ő maga ez. Nézzétek vonásait. Valóban emberi arcvonások, hasonlók azokhoz, amelyeket akkor láttunk, mikor bátortalanul anyánk és királynőnk arcába tekintettünk.

Itt van az arca, amely egykor a Genezáret halászai előtt oly ismerős és Jeruzsálem kegyetlen utcáin oly részvétet keltő volt.

Itt van ugyanaz a tiszteletet parancsoló tekintet, amely úgy átszellemült, midőn Judea hegycsúcsain imádkozott.

Itt van ugyanannak a hangja; itt van az, aki prédikált