Az ezerkilencszáz éves szentmise (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1934)

II. Dogmatikai rész

86

az emberiség beteg testületének és mint ennek feje, az egyik láztünetben, a Kálvária eseményeiben bemutatta Istennek az emberiség ínséges nyomorúságát. Azt, hogy mivé lett, mikor elhagyta Istent ! — Olyanná, amilyen arculatot mutat a Kálvária tetején. Aki a keresztet körülállók lelkét, bűneit elemezné, — a gyilkosságtól kezdve, igen szomorú képet kapna.

Jézus ennek a leromlott emberiségnek ártatlan közbenjárója, ott közöttük és fölöttük a kereszten gyötrődik. Tőlük és értük.

Feje az emberiségnek és neki fáj az istenhiány ösz- szes baja, ami valaha is kifejlődött ezen a testületen, az mind ott van körülötte. Akkor a keresztnél, most az oltárnál. Amit talán az emberek észre se vesznek. Akkor sem vették észre.

De ő világosan látja. Lelke gyötrődésében megrendülve emeli fel az emberiség láztól égő szavát : Én Istenem ! én Istenem ! miért hagytál el engem ? I1

Jézus mondja ezt magáról, de az emberiség nevében, hiszen benne, — a fejben az emberiség gyötrődik,

A mélység magasság után kiált.

A nélkülöző szegénység, melyet Jézus bemutatott, kihívta Isten végtelen gazdagságú jóságát.

Jézust nagy megalázódásáért és nagy hódolatáért2 meghallgatta Isten. Megbocsájtott és megadta az üdvözülés és üdvözítés összes feltételét és eszközét. Jézus a szentmisében megújítja ezt a nagy áldozatot és általunk újítja meg. Mikor tehát a szentmisét mi Jézus akaratára bemutatjuk, meg kell újítanunk az ő nagy kérését is, amelyet a mi érdekünkben intézett az Atyához és megszerzett benne mindent üdvözülésünkre.

Isten meghallgatja Jézusnak üdvünkért rajtunk keresztül bemutatott kérését is. Mi Jézus egy és össze1 Mc. 15, 34.

2 Zsid. 5, 7.