Az ezerkilencszáz éves szentmise (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1934)
II. Dogmatikai rész
78 ő képmására alkotott világot a halál ölelő karjai közül. Legyen emberré és dicsőítse meg az Istent. Egy nem épen könnyű emberi életet a legtökéletesebben éljen le és állítsa bele az Isten gondolatának megbecsülését a tagadáshoz szokott világba, hogy az emberiség felfigyeljen rá, megkívánja ezt a tökéletesebb életet és nyomdokaiban aztán eljusson ismét az Isten atyai életközösségébe. A Fiú Istenre a legcsodásabb teremtő gondolat megdicsőítése várt : a megtestesülés. Isten legyen emberré ! — Nagyobb és merészebb ez, mint a világ megalkotása. Minél nagyobb Isten gondolata, annál megdi- csőítőbb beteljesítése. Ha a második isteni személy Istensége fényét eltakarva egy fiatal szüzleány méhé- ben megfogamzik, a legmérhetetlenebb dicsérettel hódol meg a fölséges Isten előtt. Ez a megbecsülés mérhetetlenül több szeretetet jelent az Isten számára, mint amennyi megbántást okozott az ember, aki elvégre is csak önmagával élt vissza, amikor túlbecsülte értelmét és szabadságát. Az emberiség nem fogadta el, amit az Alkotó kívánt tőle. Az Ige azonban az életakarás nevében szívesen lesz Isten kiszemelt áldozata eleven jeléül az Isten-elismerésnek. Örömmel vállalja a megváltói életet : íme, jövök, hogy megtegyem, Isten, akaratodat, — mondja a Szentírásban.1 És a szeretet fölébe áradt az igazságosság mértékének. Angyala, követe által egy tisztaságos Szüzet arra kér, hogy fogadja méhébe, legyen anyja, mert kiválasztotta pásztorleánykának az Isten báránya mellé. És az Ige testté lön és az emberiségben élt, hogy megszabadítsa őket. Életét szenteli erre. Mindent szeretettel, az Isten megdicsőítésének tudatával 1 Zsolt. 49. Zsid. 10, 9.
