Az ezerkilencszáz éves szentmise (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1934)
II. Dogmatikai rész
60 éltető nedvét, az engesztelő szeretetet ő, a Tő, közvetlenül akarja belélövelni a szőlővesszőbe. Jó pásztor, aki maga megy el minden egyes bárányáért. A szentmise Krisztus szava, amely újra meg újra kifejezi Krisztus állandó lelkületét. A keresztfáról meghallotta ezt a szót Isten és kiengesztelődött. Krisztus azt akarja, hogy a szentmisében mi, emberek, meghalljuk ezt a szót és együtt mondjuk vele. Krisztusnak ugyanaz a lelkülete, mint mikor „testének napjaiban imáit és könyörgéseit nagy kiáltással és könnyhulla- tással bemutatta Annak, aki őt megszabadította a haláltól.“ (Zsid. 5, 7.) Mint mikor vérontással mutatta be áldozatát. De azt akarja, hogy nekünk is ugyanaz legyen a lelkületűnk. „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.“ De ne, mint olyanra emlékezzetek rám, aki volt és nincs. Aki egyszer, valamikor messze, tett valamit és az a tett vetett egypár gyűrűt az élet vízén, a gyűrűk lassan- kint ellaposodtak, és mostanra csak valami halvány emlékkép maradt. Hanem úgy emlékezzetek rólam, mint aki köztetek van, aki a ti természetfölötti életeteknek a szivedobogása, kinek lelkét kaptátok, akinek vére ereitekben,s aki ma is engesztelő áldozat, bennetek, értetek. Úgy emlékezzetek meg rólam, hogy az én gondolatommal gondoljátok az Atyát és az én szeretetem- mel égjen bennetek a Szentlélek. Hogy velem és bennem merüljetek el az Isten kimondhatatlan mélységeiben. Ha így egy vagyunk Krisztussal, egy vele minden gondolatunk és érzelmünk, akkor egy áldozat is va~ gyünk vele. A szentmise Krisztus áldozata. De a mienk is, mert itt ő a mienk lett. Mindene a mienk. Hiszen egy test, egy lélek vagyunk Krisztusban. Ki tudná megmondani, az élet nedve a szőlőtőé-e, vagy
