Az ezerkilencszáz éves szentmise (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1934)
I. Bibliai-történeti rész
31 nyílás kicsiny üregén. Mindenki beszélni tudna a tegnap eseményeiről és a ma vértanúiról : a borzasztó üldözések csapásai mindenkiben mindennap végig- szántanak. De csend van. Megjelenik a kenyér és a bor színében Krisztus, a Mester, a jó Pásztor. Jön a pap szavára, jön megerősíteni őket : „Ne [élj, kis~ ded nyáj I mert tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot.1 S önmagát adja oda nekik : egymásután jönnek öregek, fiatalok és gyermekek, férfiak és nők s mindegyiknek kérőleg odanyujtott kezére helyezi a szent testet a szerpap. Ez a legszentebb pillanat : a Mester ölelkezik tanítványaival : a jó Barát barátaival, az örök Jegyes tiszta jegyeseivel. Ezzel a liturgiának vége. Viszik a kenyér színe alatt rejtőző Krisztust haza, a család szentélyébe, a betegek vigasztalására. Most a pap végignéz a hívőkön. Keres valakit, aki elvinné a szent titkokat a börtönben sínylődő testvérekhez is. Tarzicius (f 257), a kis ministrans fiú2 már ott is áll mellette; nyújtja a kezét. Nem lehet elnézni a feje fölött. Keblébe rejti a szentséget és elindul, hogy csendes utcákon, kerülve a zajos tereket, eljuthasson a Mamertini börtönben szenvedő keresztényekhez. De útjának célját nem tudta elérni. Útja máshol végződött, mint ahol ő tervezte. A börtönbe indult s a mennyországba jutott el, a szenvedőket akarta megvigasztalni az Úr Krisztus testével, s ő nyert általa örök örömöket : útközben vértanú lett s lelke az égbe szállt. Egy másik alkalommal ünnep volt a keresztények között. Maga a pápa, II. Sixtus mutatta be a szentmisét. Szerpapjai (diákonusai) álltak körülötte. Az egész hívősereg aggódó szeretette] nézett pásztorára. Egyszerre fegyvercsörgés vágott bele a csendbe. Itt volt a veszedelem. Hamarabb, mint várták. Katonák jöttek be és magát a pápát az oltártól ragadták el. Viszik négy diákonusát is. Csodálatoskép Lőrinc diákonust (f 258) nem bántják. Az ifjú levita azonban nem akar hátrább maradni a többinél, nem akarja elveszíteni a vértanúság koronáját. „Atyám, hova mégy fiad nélkül ? — kiáltja utánuk. — Püspö1 Lk. 12, 32. 2 L. Schütz A. : Szentek Élete.
