1831-1931 Jubileumi emlékkönyv II. (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1931)
Második rész. Munkálatok
44 JUBILEUMI EMLÉKKÖNYV. be a pályatételre. Az elsőt Pántol Márton nyerte el igen ügyes beszédével. Szép és lendületes beszédet mondott a papi hivatásról Dunay Miklós. Kinczly József a missiókról mond beszédet. Nagyban elősegítette a szónoki élet fellendülését Saly László dr. prefektus pályatétele is, ki konferenciabeszédet tűz ki s minden elfogadott beszédet 4 P-vel jutalmaz. A lélek és a szabadakaratról Nagy Béla, a kinyilatkoztatás szükségességéről Prigly János, szellemidézés és theosofia címen Kovaliczky József Írtak k.-beszédet. A vallás fogalma, a vallás eredete című beszédeket Jung György irta, „Az egyháztörténelem, mint a katholicizmus védelme címűt pedig Anty Illés. Kissé hosszasabban kell megállnunk két olyan beszédnél, amelyről nem mindennapi dicsérő szavak hangzottak el s melyet azzal tüntetett ki az iskola, hogy egész terjedelmében a jegyzőkönyvbe foglalta. Az egyik Tarnóczy János 1926. március 15.-i beszéde, melyben gyönyörű szavakkal, hatalmas szónoki lendülettel fejti ki : „micsoda ünnepelni valónk van nekünk márc. 15-én .. ? Mi az a gondolat, mely összetart bennünket azokkal az időkkel ? Nem a vérnélküli forradalom gondolata ; nem éppen a magyar nemzet 12 pontba szedett kivánata ; nem a szabadság, egyenlőség, testvériség jelszavai, — hisz ezek egyike-másika el sem érte patinás korát, a másik ki sem tudott eléggé nőni termőtalajából, a harmadik meg mire hozzánk ért, megmaradt kerete, elveszett tartalma — nem ezek ! Más erő az.... a többi csak ennek kisugárzása volt ; az áldozatos hazaszeretet diadalmaskodó, tettre váltott eszméje, — úgy és oly mértékben, mint soha máskor e nemzet történetében.“ Majd lángoló lélekkel írja meg : mi is az a hazaszeretet, mi az, ami minket a hazához fűz ? Foglalkozik a pap hazaszeretetével, miben álljon az. Majd lelkes motívummal fejezi be beszédét. : „Amint akkor 48-ban oly mélyről táplálkozó, nagyszerű felizzást láthatott a világ, hisszük, hogy e nemzet lelke mélyén feszülő vulkánikus erők, viharokkal dacoló ezeréves faji jellege, hivatása, lelkesedése ! — hoznak még dicső napokat a hazára ! ! ! — csak fiai szeressék őt, csak fiai szeressék őt !“