1831-1931 Jubileumi emlékkönyv II. (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1931)
Harmadik rész
294 JUBILEUMI EMLÉKKÖNYV. Jegyzői jelentés. „Ha Hazánk minden tövises téré csak illy’áldozatot nyújtaná is a köz’ oltárra : kevés idő múlva dicső czélunkhoz érünk 1 Magyar Hazánkban Magyarok leszünk !“ . . . e szavakkal ajánlják a Magyar Gyakorló Iskola Munkálatainak I. kötetét az Iskola száz év előtti tagjai. Kispapok, fiatalok, dolgozni akarók. Az ősi pálos kolostor íalai között csendben, buzgón készülnek papi hivatásukra, a lelkek vezetésére. De nekik ez nem elég. Ök magyar papok lesznek és magyarságuk külön feladatok elé állítja őket. Látják, hogy a haldokló nemzeti életnek csak egy orvossága van : a magyar szó, a magyar nyelv. Beleállnák tehát a honmentés nehéz munkájába. Egyesületet alapítanak, hogy magukat a magyar nyelvben művelhessék és ezáltal a nyelvet is fejlesszék. Az, hogy elsősorban vallásos, theológiai műveket fordítanak magyarra, Istenszolgálattá avatta fel munkájukat. Méltán lehetett a jelszavuk : „Istenünkért és hazánkért /“ A cél, amit kitűztek, beteljesedett. Ami nekik álom volt, nekünk valóság. Ők már elmentek, de itt maradt Isten- és hazaszeretetüknek tanúja : a Magyar Iskola. Itt maradtak a régi jegyzőkönyvek, elsárgult levelek, vaskos kiadványok, száz évnek minden hagyománya, múltja, amik folytatást, jövőt, új száz évet követelnek. S nekünk, az Iskola mai tagjainak az ősi jelszónak új célokat, a régi keretnek új tartalmat kell adnunk. Hogy ez mennyiben sikerült az 1930-31. tanévben, erről sgémol be jelentésem. A Magyar Egyházirodalmi Iskola ez évi tagjainak működése, a szakosztályok rendes menetén kívül, főleg két irányban terjedt ki. Az egyik : minél alaposabban megismerni az Iskola múltját, történetét. Az erre vonatkozó dolgozatok majdnem mindegyike a kiadványban foglal helyet, azért itt nem foglalkozunk velük. A másik irány pedig a szociális kérdéssel való beható foglalkozás.
