1831-1931 Jubileumi emlékkönyv II. (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1931)

Második rész. Munkálatok

EMLÉKEZÉS SZENT ÁGOSTONRÓL.

263

ideges nyugtalanságában, boldogság-hajhászásában Ágoston teljesen a mai kor embere. A bűnben vájkáló, mindent átélni akaró modern ember eljut Ágostonnal a szószékig.... az igazság forrásáig ! Ágoston nagy volt, modern volt a bűnben ! Amily nagy volt azonban a bűnben, époly fenséges volt a felemelkedésben !

A milánói szószékig Ágoston élete gondviselésszerű volt, de utána még gondviselésszerűbb ! Hangsúlyozom, hogy még gondviselésszerűbb ! Miért ? Mert Ágoston megállt a „szószék alatt, az Isten kegyelmének ajtaja előtt s várja“ a „tolle, lege“ szavait, várja az Isten kegyelmét, mert a „tolle, lege“ nem üres szó volt csupán, hanem a lélek mélyén kopogtató Isten ajtónyitásának csikorgása.... a bűnben berozsdásodott ajtók nyikorogva tárultak fel a belépő kegyelem, a belépő Isten előtt. Ez a kemény, csikorgó, küzdelmes Isten-befogadás a mai koré. Ebben van gondviselésszerű missziója hozzánk Ágostonnak

Azután megszületett benne az Isten bilincs-pattogás között és 15 év vergődéseinek minden kin ja forrásnak indult benne. Olthatatlan bűntudatban, lélek-roncsok felett összetört szívvel nekiáll templomot építeni, hogy nekünk, 1500 éves rokonoknak legyen hová járnunk vigaszt, erőt meríteni, ö nem úgy tett, mint Ady, aki könnyes, sóvárgó, jónási tétova lélekkel kesereg lelkének romjai felett, hanem nekiáll bőrkötényes, vérizzadtságtól csepegő homlokkal és kimintázza a tragédia második felvonásának különb emberét. Nem szégyenli. Istennek vérizzadtságba került az ember megváltása, kell, hogy az ember is beleizzadjon az önmegváltásba, mert csak így találja meg az annyira keresett nyugvópontot.... A nyugvópont után kívánkozó emberiségnek gondviselésszerű Ágoston példája, aki nem minden idők racionalista kutató szemével nézte Krisztust, hanem az örök igazságot szomjúhozó vándornak vágyakozásával. Van nekünk Ágostonunk, csak ismerjük meg !

Nemes Iskola ! Ma mindenütt Szent Imrét ünnepli az ország-világ. Kell ünnepelnünk a szűztiszta ifjút ! kell, hogy magyar lelkünk, magyar szívünk minden dobbanása büszkén feléje szálljon ! De ... de a kor képe mást mutat ! A ma kevés hányadának ragyog szemében Szent Imre tüze ! Kevés a liliom !