1831-1931 Jubileumi emlékkönyv II. (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1931)
Második rész. Munkálatok
SZÉCHENYI VALLÁSOSSÁGA. 259 lommal állapítjuk is meg, hogy hitében valami fogyatékosság volt, ez nem elitélés, ez igazság, mely rettenetes tragédiájára is világosságot vet, az aktív lélek tragédiájára, mely megsemmisülni látja minden művét, hiábavalónak szeretetét, meddőnek reményét s nincs elég ép hite, hogy a romokból új életet tudjon sarjasztani. „Széchenyi nem adott befejezett tökéletes típust.. . De ha nincs is meg a befejezett tipus, a nagy vonások megvannak s szembeötlenek. A vallásos lelkületnek e nagy vonásait nem borítja el a pisztolylövés füstje s nem törli le az öngyilkos vére ; mert... ez nem lelkének, hanem földúlt és szenvedő természetének volt vészes sugallata. Ügy vagyunk Széchenyi István egyéniségével, mint Michelangelo ama szobraival, melyek sugározzák ugyan a géniuszt, de nem készültek el egészen, s ezt nem azért, mert a lélek s az inspiráció fogyott ki, hanem azért, mert kifogyott a kő ; valahogy úgy fogott Michelangelo a szoborhoz, hogy a márvány nem futotta : Ilyen Széchenyi István vallásos egyénisége is. . , De valamint Michelangelo nem kisebb előttünk azért, mert a márvány nem futotta, bár megsóhajtjuk, hogy nem futotta : úgy nem kisebb természeti hiányai miatt Széchenyi István sem, jóllehet eltölti lelkünket a vágy ... bárcsak a hatalmas szellem teljes harmóniában és szépségben alakította volna ki vallásos életét is. E vágy nem gáncs, hanem ellenkezőleg elismerés, mellyel a szellemnek adózunk, mely konfliktusaiban ép oly nagy, mint befejezett műveiben. A megsóhajtott nagyság e benyomásával veszünk búcsút Széchenyi István szellemétől, mely még hívebben s melegebben őrzi meg majd számunkra emlékét.“1) *) Prohászka i. m. 291. 1. 17*
