1831-1931 Jubileumi emlékkönyv II. (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1931)
Második rész. Munkálatok
PROH ÁSZKA OTTOKÁR SZOCIÁLIS ESZMÉI. 195 Ha tehát a végső konklúziót nézzük Prohászkánál a szociáldemokráciára vonatkozólag, ez az : „Különös, hogy ez a buta s lélektelen szisztéma van megbízva az isteni Gondviseléstől, hogy a népet lázítsa az elnyomó plutokrácia ellen.“1) Ebben benne van minden ! „Lázítani kell“ a mostani korhadt rendszer ellen, de ne legyen ez új „buta“ berendezkedés megnyitója, hanem az emberi történelem s érzésvilág kultúrtársadal- mának kiépítése. A liberalizmus és szocialista irány bírálata után nézzük, hogyan gondolja Prohászka az Egyház viszonyát a kor problémájához : a szociális kérdéshez. Mindjárt feliratnak tehetnénk Prohászka alapgondolatát. „A mai szociális mozgalom ideális rokonságban van az evangéliummal !“* 2) Mégpedig azért, mert több jót akar adni. — Ha tehát ennyire közel van a gondolat az intézményhez, meg kell ragadnia, bele kell állnia a munkába ! — A szociális munkát követeli az Egyháztól Prohászka — szokatlan evangéliumisággal s a próféták erős szellemében. Sürgeti az Egyház szociális megmozdulását, de nem a dogmatikus Egyházét, hanem a társadalom-alkotóét. Vagyis az Egyház képviselőinek munkásságát. — Azt írja ugyanis : „Az egyháztörténelem mutatja, hogy az áldás épúgy, mint a baj, .. a destrukció épúgy, mint a reformáció az egyház gyermekeiből és nem a tekintélyből indult ki. A tekintély az öreg ágyú ; az egyházban meg épen a legöregebb ágyú ; mikor az megszólal, akkor már a harc régen folyt s tán javarészben be is fejeződött. A tekintély nem segíthet a szociális bajokon hatalmi jelszavakkal : a tekintély nem reformálhat, ha az embereket előbb át nem járta a reformáció vágya, ha nem fogtak előbb erős karral a dologhoz, csak miután a kereszténység buzgalmi munkája nekiállt és megpúhította a szíveket az eszmék befogadására : akkor ütött a tekintély órája s fellépését siker koronázta. Előbb nem ! S valamint a szociális bajokban a tekintélytől a kezdeményezést, de talán még az idejekor való benyúlást várni nem lehet : épenúgy nem lehet a tekintélyt tartózkodó állásából kiszorítani s az akcióra rászorítani. Tehát ne sírjunk, ne pa') XXIV. k. 70. o. 2) V. k. 250. o. 13*
