1831-1931 Jubileumi emlékkönyv II. (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1931)

Második rész. Munkálatok

A JÉZUS SZÍVE TISZTELET PROHÁSZKÁNAL.

145

koponyák földje a gonosznak ; napsugaras, illatos olajfalomb a boldogságos diadalnak. Itt olvashat, aki tényekben olvasni tud. A legnagyobb földi kín a meghalás, a legnagyobb embergondolta öröm a mennyország. Amaz a bűn, emez az életszentség műve. Itt valaki meghalt sohasem utánzott szörnyűséges módon, soha el nem ért lélekfönségben ; megélte a bűnnek borzalmas átkát, szentséges tiszta önmagán, hogy diadalmas Istensége megmérje rajta hatalmát a mi földi látszögünk szerint. Aki tehát azt kérdezi tőlem, honnan van a világban a rossz, hogyan tűri meg Isten a fájdalmat, hogyan fér össze az irgalmas szeretettel a szenvedés, annak azt mondom : tedd meg az utat a Golgotától az Olajfák hegyéig, éld meg az utat nyitott lélekkel és a koponyák vérillatos pora, s az Olajfák napsütötte lehellete majd válaszol neked. Majd beleéneklik a szívedbe a jó diadalát és a rossznak végleges szolgává gyűrését a krisztusi Szívnek ebben az egyszavú történetében „Megváltottalak.“ (Élő Vizek Forrása. 274—75)

Prohászka csodálatos mélységgel, dogmatikus határozottsággal rajzolta meg a megváltás izgalmait, szent valóságát. „Az emberré lett Isten, a tisztaság, a szentség maga, így érintkezésbe jutott a bűnnel, közel jutott a bűnhöz, teher gyanánt önként vállaira vette, szörnyű vezeklő köntösül magára öltötte. Istenalakjára borzalmas, fojtó fellegül ráborította a bűnt, hogy ezzel a rettenetes antinómiával álljon a bántalmazott Végtelen elé.“ (É. V. F. 285) Be kell látnunk, hogy itt a szeretet legnagyobb tettével állunk szemben. — Az a szeretet volt képes ezt véghez vinni, melynek a Szív a szimbóluma, s mely lángolt, lobogott az emberek iránt. Látnunk kell a szeretet végtelenségét, az imádandó Szív szent önfeláldozását. Tény, „hogy nincs a teremtésnek nagyobb ellentéte, mint a bánkódó Jézusnak sugárzó bűntelensége és a vétek.“ Oda lépve Jézus Szíve elé, belenézünk boldogságunk mélységes tavába s nem feledjük soha azt a panorámát, amelyet ott megláttunk . . . Lángol a szeretet ezerfényű ragyogásában . . . Micsoda űrt ölel át ez a szeretet. ! ! ! Közbenjárt a sértett Végtelen s a porbatiport ember között. „Ezt a távolságot csak Isten-karok foghatták által... .Az Istenfiú kiszegezett karjai kellettek, hogy míg egyikkel alá10