1831-1931 Jubileumi emlékkönyv II. (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1931)
Második rész. Munkálatok
OROK SZOMBAT. 131 De mi, akikre Krisztus árnyéka esett, az ő világosságában másképen indulunk el. Mi is látjuk, hogy minden ember boldog akar lenni és ezt azáltal gondolja elérhetőnek, hogy akarja és szereti a jót. Ámde hogy mégsem boldog, annak is az az oka, hogy nem az igazi jót szereti. Így jön rá, hogy boldogságot csak a legfőbb Jótól kaphat. S mi legyen az a legfőbb jó, amit a legfőbb Jótól kaphat ? Az — feleli rá az ész — aminek két tulajdonsága van, mégpedig „aeternitas“ és „securitas“, vagyis ami örök és elve- szíthetetlen. Itt már felcsillan, hová irányul Ágoston egész történeti bölcselkedése. „De Trinitate“ c. művében azután tovább szövi a boldogság-keresés Ariadne-fonalát. A boldogsághoz tehát: aváltozha- tatlan jó élvezése és elveszíthetetlenségének biztossága („fruitio boni incommutabilis et securitas de non amittendo“) kell. De ilyen jó csak egy van. Amelyre már az Ószövetség prófétái is utalnak, sőt ezt az egyet Ígérik örök boldogságnak. S tényleg, akit mi öröknek és elveszíthetetlennek ismerünk, az az Isten. (Deus est aeternus et semper manens, Deum igitur qui habet, beatus est.1) Ki kell tehát mondanunk a nagy igazságot: „Boldoggá csak az teheti az embert, aki alkotta.“ Mert a bűnben ép ezt a két ajándékot vesztettük el (aeternitas et securitas). Ezeket viszont csak az Isten adhatja vissza, ezért is reá vagy unk utalva a legfőbb Jóra, a boldog Istenre a mi boldogtalanságunkban. így ezen történeti elmefuttatás után igazolódik be az előbbi keresztény hívő válaszának igazsága. Donum Dei. Az örök élet csendje, nyugalma közepette ott áll a boldog ember, boldog, mert megkapta a „donum Dei“-it, magát az Istent. A boldogító Istenbirás az örök élet lakóinak fő éfetforrása. Ez minden boldogságuk alapja: „Mi pedig Belőle, Általa s Benne leszünk boldogok.“2) Hogyne boldogítaná a siralomvölgyéből szabadultakat, *) De vita beata I. 21. 2) De Trinitate VI. 5. 7.
