1831-1931 Jubileumi emlékkönyv II. (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1931)
Második rész. Munkálatok
118 JUBILEUMI EMLÉKKÖNYV. A kis csiga. A csiga mozdulatlanul feküdt a vasúti töltés oldalán. Még éjszakai álmát aludta. A falu lassan megmozdult. A keleti égbolton rózsás felhősáv mögül méltóságteljesen előúszott a nap és telekacagta a tájat. Majd lassan izzó fehérré gömbölyödött a tojásdad korong s már nem lehet belenézni. Vakít. Mohón szívja a harmatot, ahol hozzáér a szemérmesen ébredő határhoz. A berkesi harang ünnepi hangja megkondult és csalta, hívta a barnára sült embereket az Isten házába. A mezők, a rétek, az árok, a kökénybokor ünnepeltek : későn ébredtek. A pacsirta nem nyilait még fel a rögből. . . Kinek? Nincs a határban piros viganó ! Az Istent majd ő is a szentmise alatt dicséri, mikor végigúszik a határban az Úrfelmutatás harangszava. A kis csiga most megérezte házafalán a napsugár csókját s megmozdult lassan, óvatosan. Kinézett az ajtón, de tüstént takarodót fúvatott : rosszúl állott a háza és a kísérletre egy méternyivel alábbgurult az árokba. . . Várt vagy öt csigahossz-menetnyi időt, aztán újból nekilendült. Hopp ! Új baj ! Megingatott egy sóskaszárat és valamelyik levelének a tövéről harmatcseppet cseppentett a szemekocsányára. Olyan hirtelen jött, hogy csak megrándult. . . Nosza rajta ! Micsoda erdőkön vágott keresztül ! Nekiindult, legurult, küzdött, fáradott. Útját ezüstösen csillogó sáv jelezte. Nem is tudta szegény, mennyivel jobb világ lenne, ha a bakter tegnap lekaszálta volna a töltést. Az még tegnap szénát gyűjtött a kis erdő alján. Néha-néha elhaladt egy vadvirág mellett és megpihent, hogy gyönyörködjék pompájában. A nap jó melegen csorgatta reá reszkető sugárözönét és a kis csiga úgy hallotta, hogy valami édes muzsika szól a napsugár húrokon. Vagy
