1831-1931 Jubileumi emlékkönyv I. (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1931)
A diakonátus dogmatika eszméje
A DIAKONÁTUS DOGMATIKAI ESZMÉJE. 89' szetfölötti érettségre, hogy kegyeletes magatartásában nem zavarja meg az a gondolat : én Krisztusnak szegődtem szolgálatába, és nem embernek. Mert aki azt mondja: szeretem Istent és felebarátját gyűlöli, hazug az, és igazság nincsen ő benne ; és ugyanígy aki azt mondja : akarom szolgálni Istent, és emberi felsőbbsége ellen lázadoz, bizony hazug az, és igazság nincsen ő benne. ♦ íme néhány dogmatikai meggondolás, melyek világánál a diakonátusért kopogtató szubdiákonus megláthatja, hogy az egyházban a méltóságnak minő fokára van hivatva. De még mélyebbre is hatolhat. A szentelő szertartást bevezető atyai intelmében a püspök a diákonus hivatását egyszer így jellemzi: Ecclesiam Dei veluti tabernaculum (mint az ószövetségi leviták a frigy sátorát) portare. Itt revelálódik a diákonusnak hivatása egész nagyságában, szinte heroikus arányaiban. A diakónusnak hordoznia kell az egyházat, sorsát, föladatait, problémáit, kínjait — egészen más értelemben, mint akár a hívők, akár a szerzetesek, sőt mint az áldozópapok és püspökök. A mai emberek — kívülállók is, hívők is, sőt a legértékesebb hívők leginkább — mélységes tisztelettel, áhítattal, bámulattal és történeti arányú várakozással néznek ugyan föl az Egyházra, de súlyosan rájuk nehezedik egy egyházi problematika, melynek pólusai : a jogi és a misztikái elem az Egyházban, személyi és közösségi mozzanatok, hívek és hierarchia, lelki és világi dolgok, szerzetesség és papság. Megannyi polaritás, magukban véve az eleven termékeny életegység föltételei és velejárói, azonban fáradt és ideges korokban, minő a mienk, problémákká, sőt hellyel-közzel válságokká súlyosodnak. Ezen a — mondjuk — törésvonalon ragyog föl új fényben a diakonátus állandó hivatása az Egyházban. Vannak ugyanis történelmi és társadalmi föladatok, sőt pszichikai és ethikai problémák, melyeket csak a fiatalság oldhat meg; mert kell hozzá az a termékeny alkotó plaszticitás, mely az érintetlen ifjúságnak kiváltsága. Ilyen az Egyháznak mai problematikája is, melynek megoldásához azonban kell emellett az érett kornak bölcsesége és egyházias stílbiztonsága is. Ezeket a követeimé-
