1831-1931 Jubileumi emlékkönyv I. (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1931)
A diakonátus dogmatika eszméje
86' JUBILEUMI EMLÉKKÖNYV. és hatása oly meglepő rokonságot mutat a bérmálás formájával és hatásával, az egyéniség természetfölötti kialakításának, a Krisztusban való nagykorúságnak szentségével. 4. Alany. — A diakonátusnál is, miként más szentségeknél a fölvevő kérdésében alapvető jelentősége van az érvényesség és megengedettség szempontjának. A diakonátus alanyára vonatkozó dogmatikai igazság mélyebb értelme akkor tárul föl, ha észrevesszük, hogy az érvényes alanyra vonatkozó dogma fölfelé irányítja a tekintetet, a megengedettségre vonatkozó egyházi előírás pedig lefelé mutat. Az érvényes fölvevő ugyanis a megkeresztelt férfiú, ugyanaz, aki általában a papságnak egyedül alkalmas alanya. Itt szemlátomást szóhoz jut a diákonátusnak fölfelé hajtó immanens ereje, mely áldozópapságban akar kivirágozni, miként tavaszkor a fenyő új galy-keresztbe akar magasodni. S csakis ez az áldozópapságra irányuló teleológiai vonatkoztatás okolja meg bensőleg az érvényes fölvevőre vonatkozó dogmát. Hisz ha elszigetelten tekintjük a dolgot, a diakonátusi teendők végzésére általában nők is alkalmasak, sőt részben alkalmasabbak ; amint az ősegyházban az özvegyek és diakonisszák intézménye, az újabb egyházban pedig a karitativ női szerzetek nagyarányú történeti bizonyítékkal igazolnak. De már a papság, úgy amint a kinyilatkoztatott vallás szelleme és Isten elgondolása azt megkívánja, csak a férfiúra van szabva (Dogmatika II. 447. lap). Ez az igazság alkalmas arra, hogy a diákonusban ébren tartsa a természetfölötti nagyratörést, mely a diakonátusban állandóan érzi és érleli a hivatott áldozópapot. Az Egyháznak szigorú, megkerülhetetlen előírása szerint a öiakonátust csak az veheti föl, aki legalább három hónapig szubdiákonus volt. Ezzel a rendelkezéssel az Egyház a diáko- nusnak tekintetét lefelé irányítja : nézzen le a szubdiakonátus hatalmas lépcsőzetén, mely alatta elterül, és ebből lássa meg, ad quantum gradum Ecclesiae ascendat. A szubdiekonátus az ú. n. nagyobb rendek elseje ; viselője visszavonhatatlanul közvetlenül Isten szolgálatára adta személyét és élethivatását, és vállalta, ugyancsak visszavonhatatlanul a szent szolgálat két főkellékének, a világtól való függetlenségnek és az Isten felé
