1831-1931 Jubileumi emlékkönyv I. (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1931)
A diakonátus dogmatika eszméje
83* A DIAKONÁTUS DOGMATIKAI ESZMÉJE. Nemcsak megpecsételi és lefoglalja a Szentháromság szolgálatára, hanem az isteni ekonomiának ama fölséges törvénye értelmében, hogy amire Isten küld és lefoglal, arra külön képesít is : teljes gazdagsággal és intenzitással kiönti a diákonus lelkére a Szentlélek ajándékait, a bölcseség és értelem lelkét, a tanács és erősség lelkét, a tudomány és kegyelet lelkét és az Ur félelmének lelkét. A diákonusban ezért kiváló fokban kell érvényesülnie a Szentlélek-ajándékozás dogmatikai alaphatásának: egészen különös mértékben fogékonynak kell lennie a Szentlélek sugallatai iránt és tanulékonynak a vezetése iránt ; hisz egészen új címen és szentségi megjellegzéssel lett a Szentiéleknek taníí- véínya és munkatársa. Mi ennek a meglepő ténynek mélyebb értelme és meg- okolása? Miért szorul a diákonus oly különös mértékben orra, hogy a Szentlélek sugalmazza és irányítsa s tegye hajlékonnyá és fogékonnyá a természetfölötti szempontok és hatások befogadása és földolgozása iránt? Gondolom főként azért, mert a diakonátus hivatása, a szent szolgálat, akár oltár-, akár asztalszolgálatról van szó, rendkívüli nehézségekkel jár, melyeket csak a Szentlélek erejében lehet gyökeresen legyőzni. Itt van mindenekelőtt a szolgálatnak mint olyannak nagy antinómiája : Aki szolgál, az más akaratának végrehajtója ; tehát egész lelki magatartásában arra hangolódik, hogy fürkéssze urának akaratát, az ő gondolatát gondolja, az ő utasításait kövesse, a maga személyes ítéletének, Ízlésének, kényének íöláldozásával : oculi servorum in manu Domini ... De viszont csak úgy lesz igazán jó szolga, ha gazdája rendelkezéseit okosan hajta végre, ha ura akaratát azzal a lelki vitalitással teszi magáévá, mely a gondolatoknak, elveknek, törvényeknek, rendelkezéseknek konkrét gyakorlati keresztülvitelére biztosítja a nélkülözhetetlen leleményességet, plaszticitást és lendületet. Hisz a parancs természetszerűen bizonyos általánossággal, absztrakcióban van adva ; azt nem lehet a konkrét helyzetbe belegyö- kereztetni bizonyos önállóság, kezdeményező erő és megfelelő lelki rugalmasság nélkül. A szolgának igy egyrészt híven őriznie kell urának rábízott talentumait, de másrészt okosan sáfárkodnia kell, hogy meghozzák kamataikat (Mt. 25, 14—30.). Honnan
