1831-1931 Jubileumi emlékkönyv I. (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1931)
A diakonátus dogmatika eszméje
A DIAKONÁTUS DOGMATIKAI ESZMÉJE. 79* A három egyházirendi jegy olyan kölcsönös vonatkozásban van, hogy a magasabb az előzőt nem szívja föl és nem szünteti meg, hanem megfelelően gazdagítja és teljessé teszi. Tehát az áldozópap és püspök nem szűnik meg diákonus lenni ; és igy az egyházirend összes fokain végig zúg az alapmotívum : non ministrari sed ministrari . . . exemplum dedi vobis, ut sicut ego feci, et vos faciatis . . . Igaz, mindig kevesen vannak és lesznek, akik ennek a természetfölötti létrendi ténynek ethikai és pszichikai következményeit egész tartalmukban levonják, miként a másik két rend képviselőivel szemben jogilag is mindig kevesen voltak a diákonusok ; Szent Jeromos érthető temperamentumossággal, de nem találó diagnózissel ebből a tényből magyarázta nagy, szerinte túlzott tekintélyüket. De ethikai és pszichikai magatartások és koráramlatok nem változtatnak a természetfölötti rend nagy ontológiai tényein. A diakonátus jel, mely végig világít az egyházirend egész régióján ; nem halványuló lángbetüi minden korban hirdetik és lelkűnkbe égetik a diakonátus fölséges nagy dogmatikai alapgondolatát : non ministrari sed ministrare ! IL A jegyközlő szentségeknek egész dogmatikai tartalma burkoltan benne van magában a szentségi jegyben, miként a virág a bimbóban. Amit előzőleg bimbajában vizsgáltunk, azt lássuk most teljes kibontakozottságában. Evégből nem kell mást tennünk, mint hogy alkalmazzuk a szokásos szentségtani dogmatikai szempontokat a diakonátusra. 1. A krisztusi alapítás. — Ha a diakonátus szentség jellegű rend, akkor egyenest az Úr Krisztus kifejezett akarata állította bele az Egyházba és a kereszténység életébe ; tőle való a gondolata és annak szentségi megvalósítása: jel közvetitte külön kegyelem és hierarchiai meghatalmazás ; még pedig két címen is. Mindenekelőtt kegyelmet adni és annak módját meghatározni csak annak van hatalma, aki a kegyelmet számunkra kiérdemelte és akinek bőségéből mindnyájan merítettünk: gratiam pro gratia (Jn. 1, 16.). Aztán: a liturgiái papság már legalsó fokán, a diakonátusban is részese a papság méltóságának,
