1831-1931 Jubileumi emlékkönyv I. (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1931)
A diakonátus dogmatika eszméje
A DIAKONÁTUS DOGMATIKAI ESZMÉJE. 77' tartóztatás és az imádság szellemének rendszeres ápolása (celibátus és breviárium kötelezettsége). Ezt a teljes személyes önátadást és átalakulást nagyszerűen fejezi ki a maronita szertartás : „Tegnap még egyszerű ember voltál, ma az angyalok hasonlóságában vagy; tegnap e világ fiainak bűnigáját hord- tad, ma a mennyei világosság fiainak édes igája alá hajolsz ; tegnap e múlandó világ ügyeinek és bajainak igyekeztél szolgálni, ma az élő Isten szolgáinak szolgálatára és oltáránál for- golódol (Denzinger : Ritus Orientalium II. 141). Innen van továbbá, hogy már az ősegyház három legjelentősebb kezdeményezése a három nagy diákonustól indul ki: István az első vértanú, Fülöp az első rendszeres hittérítő, Barnabás az első, aki vagyonát a szentek közösségére áldozza. S végül innen van, hogy akik immár másfélezer éve ugyanezt teszik szerzetesi szegénység és odaadás formájában, a személyes elszántság és az egyéni rátermettség természetfölötti latbavetése tekintetében oly sokszerű benső rokonságban vannak a diakoná- tussal. A második distinctivum pedig ott van, hogy az élethivatás lefoglalása egészen sajátos értelemben egyúttal Isten számára való lefoglalás. A diákonusra Isten, a nagy Úr és munkaadó ráveti a maga sajátos jegyét, miként régen a nagyúr rásütötte szolgájára a maga bélyegét, úgy hogy messziről le volt olvasható homlokáról, ki népe. A diákonus Istennel lép szolgálati viszonyba ; és ennek nem lehet semmi rossz mellékíze. — Deo servire regnare est ; hanem igenis, általa a diákonus egészen sajátos, külön vonatkozásba kerül Istennel, melynek előképét adják az ószövetség levitái, akikre nézve az Úr meghagyja Mózesnek : Statues levitas ... et consecrabis ... et separabis de medio filiorum Israel, ut sint mei ; et ingredientur tabernaculum foederis ut serviant mihi (Num. 8, 14—19). A diákonus ennek következtében elidegeníthetetlenül minden idejével, erejével és személyes nagyratörésével rendelkezésére áll Istennek. Az ő egyéni élettartalma: lesni Isten parancsát, kutatni akaratát és törni magát pontos teljesítéséért. S viszont Isten az ő szolgáját nem hagyja magára; nemcsak méltányos parancsoló, hanem atyai gazda is: amire kötelezi szolgáját,
