1831-1931 Jubileumi emlékkönyv I. (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1931)

Az eucharisztikus kultusz fejlődése

24

JUBILEUMI EMLÉKKÖNYV.

Az Oltáriszentség születése a szentmisében és az Oltári- szentség vétele a szentáldozásban, ez megvolt az őskereszténységben is. A Didache, a legrégibb keresztény irat a Szentírás után már beszél arról, hogy a keresztények vasárnaponként összejöttek és megtörték a kenyeret, miután megvallották bűneiket, hogy ily módon tiszta legyen az ő áldozatuk. A második században Szent Justin vértanú ugyancsak leírja a vasárnapi istentiszteletet, amelyben a püspök a kenyér és bor felett elmondotta a hálaadó imát, amelyre a hívek amen-nel feleltek és ezután kiosztotta a megszentelt kenyeret és bort a hívek között. A IV. század elején Jeruzsálemi szent Cyrill részletesen leírja nemcsak a szentmisét, hanem a szentáldozást is. Miután a pap magához vette az Úr testét és vérét, a hívek tenyerére tette az Ur testét mondván : „az Úr teste“, „corpus Christi“ és a hívő felelte : Amen. Most a hivő először a homlokával érintette meg az Úr szent testét, majd a két szeméhez is hozzáérintette, hogy így ezzel a testét és érzékeit is megszentelje és így vette magához. Majd a diakon nyújtotta feléje a kelyhet, mondván : „ez az Úr vére,“ „Sanguis Christi“ és a hivő felelte : Amen. Nincs tehát abban semmi kétség, hogy az apostolok idejétől kezdve az ősegyház első századaiban a szentmisét és a szentáldozást a hívek éppenolyan szentségnek, éppenolyan misteriumnak tartották, mint ma tekintjük azt és hogy éppenolyan áhítattal és tisztelettel járultak a szentmiséhez és a szentáldozáshoz, mint napjainkban ; habár a külső tiszteletnyilvánítások még az ősi liturgiában nem voltak olyan kifejezettek, mint a maiban. Pl. hogy a pap Úrmutatáskor térdet hajt és hogy az Ürmutatáskor felmutatja a Szent Ostyát és a Szent Kelyhet, ezek későbbi fejlemények. Csak a Berengár herezise után keletkezett ez a szertartás. Berengár herezise előtt a pap a consecratio szavai után sem fel nem mutatta a Szent Testet és Kelyhet, sem térdet nem hajtott.

Amint mondottam, a szentmise és a szentáldozás lényegében ugyanaz, ami az őskereszténységben volt, de óriási változásokon ment át az Oltáriszentségnek harmadik viszonylata : in facto esse, az Oltáriszentségnek közöttünk való lakozása. Ez a kereszténység kezdetén talán meg sem volt. A misén kívül