P. Godefried Henrik: A lélek hazája. Időre és örökkévalóságra szóló keresztény életbölcseség (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1925)
Isten és a lélek
50 korlati átértése nélkül minden keresztény tökéletesség után való törekvés már eleve is hiábavaló. Istennek kiváló embere, Ligouri szent Alfonz, ötvennél több kisebb és nagyobb teológiai munkát írt és mégis legfontosabbnak tartotta közülük egyik szerény könyvét az imádságról. A kis katekizmus szerint imádkozni annyit tesz, mint elménket és szívünket gyermeki bizalommal mennyei Atyánkhoz, a mindenütt jelenlevő Istenhez felemelni. Az imádság az embert a földöntúli fényes birodalomba ragadja; ez az a meny- nyei aranylétra, melyen Jákob patriarcha látta az angyalokat föl és alá szállani. „Ima közben mintegy az angyalok között járunk, angyal életet élünk, mennyben lakozunk, az angyalokat utánozzuk és az 'angyalok munkáját végezzük“, mondja szent Efrém. Az imádság áhítatos óráiban a lélek már e földön is a dicsőítésnek és szeretetnek szeráfi szolgálatát teljesíti; így csatlakozik a lélek alázattal és bizalommal, Isten akaratán való megnyugvással és állhatatosan Jézus Krisztusnak nagy főpapi imájához. „Mint hatalmas fa, úgy áll előttünk az,imádkozó Üdvözítő. Gyökereit és ágait az egész világ fölé kiterjeszti, minden emberi lélekre és emberi szívre, az Egyház, a családok és népek szívére; az ő kötelességüket és az ő kívánságaikat magára veszi, imádságába belefoglalja és mint saját imáját viszi Isten elé és onnan mindent lehoz, amire szüségünk van, kegyelmet, oltalmat, erőt és megvilágosítást.“ (P. Meschler.) Természetszerűleg van az imának napi-, heti-,
