P. Godefried Henrik: A lélek hazája. Időre és örökkévalóságra szóló keresztény életbölcseség (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1925)

Isten és a lélek

44

A megvilágosítás a megigazult embernek az útja, mikor a bűntől végleg elfordul, erényeket és jócselekedeteket gyakorol, minden csapást és nehézséget türelmesen elvisel.

Az egyesülés útjára csak a tökéletes emberek jutnak el, akiknek szíve egészen tiszta és vidám, kik Isten képét hordják lelkűkben és valamiképen szemlélik Istent, mindenek teremtőjét.

„Megszabadulni önmagunktól és átalakulni Krisztus szerint* : ez a keresztény ember lelki eszménye és életcélja.

A megszabadulás vagy tisztulás útja a lelket a poklon és tisztítótűzön vezeti keresztül ; véres verejtékkel és hősi elszántsággal tud csak kiszabadulni a bűn hatalmából s eljutni a kegyelmi állapot tiszta, fényes, szent birodalmába. Egyre töredeznek a súlyos bűnök, bocsánatos bűnök és rossz szokások béklyói ; kiszabadulva a bűnnek oly hosszú rabszolgaságából, megváltva boldogan siet a lélek előre, fölfelé ; örömében szinte elfelejti a súlyos fájdalmakat, melyek ezzel a lelki újjászületéssel jártak. Ha a lélek az ártatlanság, vagy a töredelmes bánat útján zarándokol is az ég felé, a tisztulás mindenkor a külső és belső bűnbánatnak és gyakran a fájdalmas önmegtagadásnak hosszú keresztútja. Nagyon találóan jellemezte az aszketikus-misztikus életnek nagy mestere, boldog Seuse Henrik saját hasonló lelkiállapotát; ő ezt „a kezdő ember előre törő küzködésének és az alsó természet fájdalmas elpusztulásának* nevezi. A szent férfiú szerint az önmegtagadásnak és le-