P. Godefried Henrik: A lélek hazája. Időre és örökkévalóságra szóló keresztény életbölcseség (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1925)
Isten és a lélek
40 kik az a pillanatnyi öröm, amely az idővel együtt oly gyorsan eltűnt, mintha sohasem lett volna? Ti bizonyára kétségbeesve kiáltanátok: „Jaj, jaj, háromszor is jaj, hogy valaha a világra születtünk! Óh szenvedés és örökkétartó nélkülözés ! Fájdalom mindig — és folyton ! Fájdalom — vég nélkül ; — minden órában elhalni és sohasem tudni meghalni ! Milyen rettenetesen egyenlőtlenek vagytok ti — másvilági és földi szenvedések! Még az is rettenetes volna, ha egy forrón égető szobában kellene lenni éjjel-nappal, — kibírhatatlannak látszanék, — hát még örökké — ebben az izzó hőségben ! Igen, ilyen a gyötrelmek éneke, mely a földi gyönyört követi. Sírás és fogak csikorgatása, — az Úr szavai szerint,1 ez a pokoli ének, melynek örökké kell tartania. Istenem, Te szigorú bíró, — szívem mélyéig megremegek, — erőtlenül roskadoz a lelkem — ezen lelkek fölött való szánakozásban és részvétben ! Lehetetlen, hogy aki ezeket hallja, még egyszer vétkezni merjen. Óh jaj, Uram, bár hallaná ezt minden ember, aki legszebb napjait esztelenül elvesztegeti, — hogy megszégyenüljön — és életét megjobbítaná.“2 Ha többnyire visszariad is a lélek a halálos bűn szándékos öngyilkosságától, mely megfosztja minden természetfölötti, kegyelmi élettől, minden érdemtől s mennyei örömtől és beletaszítja az ideiglenes és örök kárhozatba, mégis, mily meggondolatlanul követünk el sok — úgynevezett — „bo1 Mt. 22, 13. 8 Denifle: Das geistliche Leben.
