P. Godefried Henrik: A lélek hazája. Időre és örökkévalóságra szóló keresztény életbölcseség (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1925)
Ember és az élet
107 levő szentek szobrai szintén munkáról, kitartásról és áldozatról tanúskodnak, mert csak sok sikertelenség után, sokszor pedig csak a másvilágon jutottak végre a fényes dicsőség aranykoszorújához. Előttünk áll az igaz hit őrzője a nyughatatlan Ariussal szemben, szent Athanáz, Alexandria pátriárkája. Ötször ment számkivetésbe, de erős hitét, kitartását, vértanúi elszántságát nem tudta semmi megtörni. Azt mondták róla, hogy akik ütik, azoknak szikrázó gyémánt és akik távolodni akarnak tőle, azoknak mágnesvas. Alhanasiusnak személyében, az igen hatalmas eretnekséggel szemben nagy támaszték volt szent Vazul óriás szelleme és aszketikus hősi ereje. Öt is számkivetéssel, kínzással és halállal fenyegette az ariánus császár. A szent püspök mosolyogva felelte: „Mást semmit sem tudsz? Ezek engem nem bántanak. Akinek nincsen vagyona, attól nem lehet semmit elvenni. A számkivetést nem ismerem, mert az Isten tágas földjén mindenütt otthon vagyok. A halált szívesen várom, legalább gyorsabban jutok Istenhez.“ Ezen hősi elszántság láttára kérte a császár a szentet, hogy fogadja barátságába. — Nagy szent Gergely pápa az egyház hajóját a népvándorlás viharaiból mentette ki, Európa kereszténnyé tételének munkáját megkezdte, mint hithirdető, író, mint pápa s az egész nyugat jótevője igen nagy tevékenységet és óriási munkát fejtett ki — betegágyából, melyen beteg teste lázas tűzben és kösz- vény-bántalmakban vonaglott. Szent Jeromos nagy munkabírásáról az nyújt