Hirscher János: Önámítás. Az önismeret megkönnyítésére (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1923)
85 Egyébként mondd meg magad, hogy hevességedben nem hamarkodtad-e el a dolgot?« Most lett volna másodszor alkalma az anyának, hogy hirtelenkedését beismerje. De most nagyon izgatott és büszke ahhoz, hogy megalázkodjék, mert talál ismét kibúvót : »Ugyan mit árt a gyermeknek egy pofon? Azért mert bőg, nem szabad hozzányúlni? Igen, megütöttem, s mindannyiszor megütöm, valahányszor ilyet enged meg magának«. Hiába figyelmezteti az apa: »Gondold meg jól, hogy milyen kicsiség volt az egész. Kár a szóért«. »Igen, nálad mindenért kár, te mindig védelmezed a fiút.« — »Ugyan ne mondd ! Mindig azt hajtogattam : büntesd a gyermeket ! Csak ne légy szeszélyes. « — »Nem vagyok szeszélyes, a kölyök azonban mindig felesel. Mikor lesz már vége ennek a civakodásnak ?« — Most már az apa is erélyesebben beszél : »Hát ki civakodik ? Csak türtőztesd magad ! Minél inkább csűröd-csa- varod jobbra-balra a beszédedet, minél inkább visszaidézed emlékezetedbe összes kellemetlenségeidet, annál inkább gondolod, hogy igazad van. Pedig csak az érzelmeid hatása alatt állsz és nem tudsz, vagy nem akarsz tőlük szabadulni. Meg kellene szépen vallanod, hogy 2*