Hirscher János: Önámítás. Az önismeret megkönnyítésére (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1923)
40 mindenkoron vidám kedélyűek!«1 Igazán derült vidám lelkű férfiú volt. Gondoltáé arra, hogy lesz még idő, mikor derűs kedélye el fogja hagyni ? De jöttek a testi szenvedések és más súlyos megpróbáltatások s vígsága, derűje meg« tört. így szokott az lenni. Az ember sokszor igaz meggyőződésének és érzületének tart valamit, ami pedig csak épen időleges ideg« állapotának következménye és vele együtt változik. Tempora mutantur et nos mutamur in illis.2 Azért senki el ne bizakodjék jámbor, erkölcsös vagy emberies érzületekkel teli lel* kületében, Istenbe vetett bizalmában, gondta« lanságában, sorsával megelégedettségében, be= csületességében és hűségében, tisztaságának tudatában stb., míg ki nem kutatta és meg nem győződött róla, mennyi mindebből a tulajdona, s mi pusztán a természet és a ter« mészetes hangulat műve. O mily könnyen megrendíthető az a vélt erényesség, mert alap« jában véve alig más mint hangulat és váltó« zékony, mint azok a természetes ösztönök, amelyeken felépül. Sőt maga az elbizakodott könnyelműség, a léha hitetlenség, az ítélet s örökkévalóság büszke megvetése, az erkölcsi 1 Thess. 5. 16/ Phil. 4, 4. 2 Az idők változnak és velük mi is megváltozunk.
