Hirscher János: Önámítás. Az önismeret megkönnyítésére (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1923)
28 Egyszer Jézus Jeruzsálembe menet előre küldte tanítványait, hogy szállást készítsenek neki. Az apostolok szamaritánok lakta vidékre értek, de azok nem akarták Jézust befogadni, nrthető, hogy ezen az apostolok felháborod* tak,- Jakab és János pedig meg is kérdezték: »Uram, akarod=e, hogy mondjuk /mint Illés/: Szálljon le tűz az égből és eméssze meg őket?« Jézus azonban leintette apostolait : »Nem tudjátok, minő lelkűiét beszél belőletek«.1 A két tanítvány azt gondolta, teljesen igazságosan jár el, ha az ég büntető haragját kívánja a vidék lakóira, mert hogyan is mernek a sza= maritánusok, ezek az eretnekek büntetlenül így bánni a mi Urunkkal és Mesterünkkel ? Mégis nagyon félrevezette őket az a lelkűiét, amelyből e kijelentés származott. Jézus azért azt mondta nekik : »Nem ismeritek, hogy minő lelkűlet lakik bennetek«. így is volt. Csak fölháborodásuk jogosságát látták, de nem ingerültségük jogtalanságát. Nem vették észre, hogy nincs meg bennük a belátásnak/ a jogtalanság elviselésének, a békeszeretetnek, 5. i Lk. 9, 51—56.
