Hirscher János: Önámítás. Az önismeret megkönnyítésére (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1923)

129

bosszankodol és elkedvetlenedel. »Nem akarok már semmivel sem törődni — mondod —, végezze más a munkát, ellenkezést meg hálátlanságot eleget arattam.« Felelet: Hogy téged a félreismerés, hálátlanság, irigység és irigy gáncsolódás bánt, az természetes és emberi/ hogy azonban te ezért kötelességeid teljesítésében lankadj és munkádat abbahagyd és kedvetlenül az öledbe tedd kezedet, az előbbi kijelentésed valótlanságát bizonyítja : a jó ügyért dolgozom, a közjó a célom. Nem ! Te magad vagy a te célod s tevékenységed elernyed, mihelyt ezt a célt, azaz tenmagadat és becsülésedet nem érted el.

107.

Az egyik : »Igaz, engem hajt a dicsőségvágy és fölfelé törekszem, de mihelyt ide vagy oda felvittem : nyugalma lesz szívemnek!« A másik: »Anyagi helyzetemben törekszem előrejutni és állandóan vagyonom megsokasításán gondolkozom, ha azonban ennyit vagy annyit összehoztam, meg leszek elégedve«. A harmadik: »Könnyelműen élek, ka azonban nőm lesz és gyermekem, komoly ember leszek«. Mind e beszéd hiú ábrándnak és önámításnak látszik. Az a hajlam.