Savicki Ferenc : Az élet értelme (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1920)
A tökéletességre nevelés
94 végső céljaként. A nevelő legyen szabadító nemcsak abban az értelemben, hogy segíti tanítványát az alsóbb természet zsarnokságának megtörésében s minden jónak, nemesnek, nagynak akadálytalan kifejlesztésében, hanem akkor is szabadságot hirdessen, mikor lelki nagykorúságra és szabad önelhatározásra neveli az egyént. A kitűzött célt természetesen csak fokonként lehet elérni. A gyermekben még hiányzik az öntudat, hogy életét magasabb törvény szerint kell irányítania. „Az önelhatározás még szunnyadó képességét először a szülők és tanító nevelése, az aggódó, körültekintő szeretetnek parancsai és tilalmai ébresztik fel. Ezáltal jut a gyermek szabadságának tudatára. Megtanulja, hogy más törvény is van, mint ami öntudatlanul előtör benne. Ha aztán a gyermek szülői bölcseségében s szereteté- ben bízva, utánuk indul, megvan már erkölcsi szabad elhatározásának kezdete. Ismeretei növeked- tével izmosodnia kell annak a meggyőződésnek is, hogy amit szülői, tanítói megkívánnak tőle, az valóban jó és szükséges. Ezen benső meggyőződés lassanként a fiúi engedelmesség mellé és fölé emelkedik.“1 A gyermek egyedül nem találja meg a helyes utat, minden lépésnél vezetőre szorul. Lassanként azonban megérti az általános élettörvényeket s a maga sajátos körülményeire is tudja azokat alkalmazni, míg végül a lélek a legnehezebb helyzetben sem zavarodik meg és a jellem szilár1 B. Strehler, Das Ideal der katholischen Sittlichkeit. Breslau, 1912, 25. 1.
