Savicki Ferenc : Az élet értelme (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1920)

A tökéletesség eszménye és az erkölcsi törvény

85

megtartásáért nem kap érdemrendet, legföljebb gúnyt és szidást várhat ; a legjobb esetben pedig észrevétlen marad jótette.“1

Sőt tovább kell még mennünk és azt kell mondanunk, hogy az embernek egyenesen szüksége van a tanító tekintélyre.

Mert ha cselekvésünk zsinórmértékének a lelkiismeretet vesszük, ez még nem jelenti azt, hogy mi saját tetszésünk szerint élhetünk. A lelkiismeretnek magasabb elvek szerint kell igazodnia s nem alkothat maga-magának törvényt, hanem tárgyilagos, erősen megalapozott igazságokat kell elismernie és hirdetnie. Saját erőnkből azonban nagyon nehéz igaz életbölcseségre eljutnunk. Éles elme, sok élettapasztalat és a felmerülhető problémákkal való tartós foglalkozás volna ehhez szükséges. Mindez átlag csak nagyon kevés embernél található fel.

Ha az ember egészen magára marad, akkor világnézete felületes, egyoldalú és sok tekintetben téves lesz. Ez már a természeti törvény megismeréséről is áll. Még kedvezőtlenebb a helyzetünk a tételes kinyilatkoztatással szemben. Mert egyszerűen lehetetlen, hogy mi saját elgondolásunkkal kitaláljuk, milyen parancsokat adott Isten szabad akaratából.

így tehát okosabb embereknek, főleg pedig Istennek külső tanítására szorulunk. Az egyéni kritikai gondolkozást nem kapcsoljuk ki, mert a tekin1 C. Jentsch, Geschichts-philosophiesche Gedanken? Leipzig, 1903, 364. 1.