Savicki Ferenc : Az élet értelme (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1920)

A tökéletesség eszménye és az erkölcsi törvény

64

Aki így beszél, nem ismeri az igazi emberi tökéletesség mivoltát. Ha csak puszta erőeszményről volna szó, melynél a tartalom nem számít, akkor a szigorú törvény mindenesetre felesleges és káros volna. A természeti ösztönök sokkal elemibb erővel fejlődnek ki ott, ahol semmiféle melléktekintetek nem uralkodnak és ahol az erőtelen gondolatok hiányzanak. Az embernek azonban határozott eszméket kell magában megvalósítania, lelkiéletének tengelyét a jó és igaz felé kell fordítania. Ez a cél pedig el nem érhető kényünk-kedvünk szerint választott úton, itt erőteljes életszabálynak kell a vezetést átvennie.

Mialatt az emberi törvény vezet, mialatt parancsol és megtilt, mindenesetre korlátozza a szabadságot. De amit korlátoz, szabályoz és visszanyom, az csak az alsóbbrendű természet. Ezt a reánézve idegen törvényt tehernek tekinti, s ha az egész ember az érzékiség álláspontjára helyezkedik, akkor elviselhetetlennek látszik előtte minden törvény.

De ez az alsó határvonal nem zárja el az utat a magasságok felé. Sőt az erkölcsi törvény felfelé a kifejlődés egész világát tárja fel. Határozott tevékenységre serkenti a szellemet és, mialatt az érzéki természet felől jövő nyomást kisebbíti, képessé tesz arra, hogy akadálytalanul a magasba törjünk. Az erkölcsi törvény az alacsonyabb szabadság helyébe magasabbrendűt állít és szigorú uralma mellett sem hajtja gyötrő járomba a lelket. A lélek számára nem idegen ez a törvény ; megfelel lényének és lénye legnemesebb hajlamainak ; a lélek