Savicki Ferenc : Az élet értelme (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1920)

A tökéletességre nevelés

103

túlzó kritikus akkora ellenszenvvel van az egyház iránt, hogy nem átall így nyilatkozni : „Higyje el nekem, teljes komolysággal és öntudattal mondom : inkább meghalnék, semhogy az önök hitét valljam, mert ez a Luther előtti műveletlenségbe vetne vissza s mindazt elrabolná tőlem, amire férfiúi büszkeségem támaszkodik.“1

A tekintélyi vezetésnek ez a visszautasítása azon a meggyőződésen alapszik, hogy a modern ember maga is képes a saját erejéből megtalálni a helyes utat és azon haladni. De még egy erősebb indítóoka is van. Ez a modern szabadságszeretet. A szabadság sok ember szemében a legfőbb érték s többre becsüli mint magának a cselekvésnek becsületességét. Még akkor is visszautasítanák az egyház vezetését, ha tudnák, hogy nélküle téves utakra jutnak. Ez a felfogás annyira elterjedt s annyira gyökeret vert, hogy még Oeser Hermann, protestáns hittudós is így ír : „A függetlenség, mint hatalmas vágy él bennem. Szívesebben megyek a magam korhadt pallóján, mint a szomszéd kőhídján. Inkább bűnös leszek a magam útján, mint erényes a másén.“2 Ez a Goethe szavára emlékeztet : „A gyermek vagy fiatalember, aki saját útján téved el, rokonszenvesebb előttem, mint az, aki bár helyes, de idegen utakon jár“ (Wilhelm Meisters Lehrjahre 8. Buch, 3. Kap.),

Ha ez a felfogás jogosult volna, akkor a nevelő

1 L. Gurlitt, Erziehung zur Mannhaftigkeit.2 Berlin, 1906. 120. 1.

2 Christliche Welt 1912, 280. 1.