Az ember lelke (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1916)

23

Hiszen dicsekszel jó tetteiddel, melyeket tíz, vagy húsz evvel ezelőtt míveltél. S ezt mindenki természetesnek találja, még Häckel is. Mert számtalanszor olvasható nála : már harminc évvel ezelőtt mondtam én ezt, vagy azt. így azonban csak akkor beszélhetünk, ha az „én“ még megvan; de ha az „én“ csak a testbe, csak az anyagba van eldugva, akkor az „én“ már nincs meg többé, hanem akkor ma már egészen más emberrel van dolgunk.

Ha ez igaz volna : akkor a gonosztevő, akit húsz év előtt elkövetett gaztette miatt akar a bíró elitélni, azt vethetné a felette törvényt ülő bírák szemére : Hogyan akarhattok engem felelősségre vonni ? hiszen aki a gaztettet elkövette, az egészen másvalaki, nem én. Ez azonban dőreség ; mert tulajdon lelkiísmerete mardosná folyton-folyvást. Mi alkotja tehát az ember „én“-jét? Az anyag nem, az agyvelő sem; mert hiszen az anyag változik. A fődolog tehát más valami ! Mi fűzi össze az emberi élet múltját és jelenét ? Hallottuk az emberi testről, hogy állandó váltakozásban van. Láttál már hidat, mely rég letűnt ősidők óta kifeszíti gránitíveit a folyó felett? Alatta feltartózhatatlanul és szüntelen hömpölyög völgybe az ár. De a híd a habok rohanásától sértetlenül áll. Ép ilyen híd boltozódik ama folyó felett, amelyben a test anyaga tovább folydogál, érintetlenül minden változástól, összekötve multat és jelent, ifjúságot, férfi- és aggkort: és ez : saját „én"-ünk öntudata. Ez nem az anyag műve, hanem szellemünk bizonysága.

Ehhez járul továbbá :

3. a szellem hatalma a test fölött.

Az anyagelvűek egyik kedvelt jelszava :

az anyag uralkodik az emberen.

Igenis, ha az embernek nincs lelke, ha csak anyagból