Donat József: A tudomány szabadsága. A modern szellemi áramlatok bírálata. 2. rész (SJ) (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1916)

Harmadik szakasz. A kutatás szabadelvű szabadsága

66

A tudománytalanság módszere.

mesterétől, hogy az emberben minden jó. A természet romlottsága, az eredeti bűn neki ellenszenvesek. Goethe is azt írja Herdernek Kantról, aki vallásbölcseletében az emberben valami gyökeres rosszat talál, hogy Kant „bölcseleti köpenyét, miután egy hosszú emberéleten át sokféle undok előítélettől megtisztította, szentségtörően a gyökeres rossz szégyenfoltjával mázolta be, hogy ezzel keresztényeket is odacsalogasson, akik annak legalább szegélyét csókolják.“1 Ahelyett, hogy minden idők bölcselőivel a belső béklyók alól való felszabadításra törekednék, azt állítja oda a bölcsesség alapelvéül, hogy engedjük az egyéniséget minden hajlamával együtt nyugodtan működni. Ezt nevezik ők szabadságnak, De vájjon nem ez-e az a szabadság, mellyel az érzékiség rabja is a maga világnézetét megalkotja? Hiszen ez is „felnő benne azzal a benső kényszerűséggel, mely azonos az igazi szabadsággal.“2 Ez mindenesetre szabadság. Ám csupán külső szabadság ; az egyetlen, melyet gyakran látunk. De nem vesszük észre, hogyan veszítjük el éppen ezáltal a tulajdonképpeni belső szabadságot. „A szabad magasságba törsz, — sarkal még a szabadság erőszakos hirdetője is — csillagokat szomjaz a lelked. De gonosz ösztöneid is szabadság után epednek. Vad kutyáid a szabadba vágyódnak, örömtől csaholnak vermükben, ha szellemed minden börtönt megnyitni törekszik.“3 Az

1 Herder hagyatéka I, 143. — 2 Adickes 1. fent. — 3 Nietzsche, Also sprach Zarathustra W. W. VI. 61.