Donat József: A tudomány szabadsága. A modern szellemi áramlatok bírálata. 1. rész (SJ) (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1915)
Második szakasz. A kutatási szabadság és a hit
A Berlini Tudományos Akadémia Thomson 50 éves jubileuma alkalmából a hozzá intézett üdvözlő- iratban nagy magasztalással és csodálattal adózott neki. Ezt a csodálatot kétségkívül megérdemelte azzal is, hogy természettudományi álláspontból hathatósan szállott síkra egy isteni teremtő szükséges létezése mellett. Sokkal erősebben nyilvánul meg a vallásos érzés földijében, Mayer Róberthen, akinek az energia-törvény felfedezésének dicsőségében társa. A természettudósok 1869-iki innsbrucki összejövetelén Mayer e sokatmondó szavakkal fejezte be beszédét : „Engedjék meg, hogy itt befejezzem. Teljes szivemből kiáltom : Az igazi bölcselet nem lehet egyéb, mint előkészítés a keresztény vallásra.“ Levelei jámborságot lehelnek. Egy ideig azzal a gondolattal foglalkozott, hogy belép a katolikus egyházba. „Nem tudjuk, — írja, — hogy az anyag vagy az energia teremtése mely pillanatban léptette életbe azt a kezdetet, 1 1 Helmholz írta, miután Thomsont Kreuznachban meglátogatta : „Szellemének élességével, világosságával s élénkségével messze felülmúlja mindazokat a tudós nagyságokat, akiket eddig személyesen volt alkalmam megismerni, úgy, hogy magam is kissé korlátolt elméjűnek érzem magamat mellette.“ L. Königsberger, Hermann von Helmholtz I. (4902.) 255. Maga Helmholz (f 1894) a vallásról nem nyilatkozott. Ugy- látszik, hogy teljesen elmerült tudományos munkáiba és vallásközönyösségbe esett. Eletírója mégis arról értesít, hogy atyjának, aki határozott isten ívő volt, bölcseleti nézeteiről „állandóan nemcsak érdeklődéssel és kegyelettel, hanem tudományos szempontból is nagy becsüléssel, örvendező hozzájárulással vett tudomást, amint későbbi nyilatkozataiból kitűnik.“ Königsberger i. m. 333. E. Deunert, Die Religion der Naturforscher (1901) 34. megjegyzi: „A legmegbízhatóbb forrásból tudom, hogy elment Istentiszteletre, sőt néhanapján az úrvacsorára is.“ „A tudomány és hit összeférhetetlenségének tanúi.“ 333