Donat József: A tudomány szabadsága. A modern szellemi áramlatok bírálata. 1. rész (SJ) (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1915)
Második szakasz. A kutatási szabadság és a hit
Vádak és ellenvetések. 297 győződését nem is védte, hanem egyszerűen letagadta. Nem csoda tehát, hogy a heliocentrikus elméletnek akkoriban neves ellenfelei voltak, annyira, hogy az ellentétes elméletet általánosan vallották.1 Ha döntő bizonyítékokat hoztak volna föl, soha sincsen Galilei-kérdés. Ide vonatkozólag figyelemre méltó Bellarmin levelének egyik helye : „Ha tényleges bizonyíték volna arra, hogy a nap a világ középpontja, . . . akkor a látszólag ellentmondó szentírási szöveg magyarázatában fokozott óvatossággal kellene eljárnunk és inkább azt mondanunk, hogy ezt nem értjük, mintsem azt, hogy téves az, ami be van bizonyítva.“2 Az akkori bíborosoktól nem vehetjük rossznéven, hogy korukat nem előzték meg. Alkalmazkodniok kellett az akkori tudósok véleményéhez. S amikor látták, hogy ezeknek nagy többsége mereven elutasítja az új elméletet s nem fogadja el az ellenfelek bizonyítékait, mit csodálkozunk, hogy teológiai gondolkozásmódjuktól nem szabadulhattak ? E felfogás az akkor uralkodó azon véleményből eredt, hogy a Szentírás tanítása szerint a nap mozog, a föld ellenben mozdulatlanul áll ; mert a Szentírás szavait mindaddig szószerinti értelemben kell venni, míg az ellenkező nincs bebizonyítva. Hivatkoztak a keresztény évszázadok egybehangzó magyarázatára is. Valójában azon1 Tanner A. 1626-ban így ír : Ita habet communis ac certa omnium theologorum ac philosophorum naturalium sententia.“ Theol. sehol. I. disp. 6, qu. 4, dub. 3. Mások hasonlóképpen. — 2 Foscarinihez, 1615 ápr. 12.