Bossuet, J. B. : Bossuet elmélkedései az Evangéliumról. 1. kötet: Urunk hegyi beszéde. Előkészület az Üdvözítő utolsó hetére. Az Üdvözítő utolsó hete (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny. , 1913)

Az Üdvözítő utolsó hete. Krisztus Urunk beszédei és beszélgetései virágvasárnaptól az utolsó vacsoráig

AZ ÜDVÖZÍTŐ UTOLSÓ HETE 415 tevők gyülekezete. És nyelvüket, mint a kéz-ijjat a hazugságra és nem az igazmondásra, kinyújtották. Megerősödtek a földön, mert gonoszról-gonoszra men­tek és felölem nem tudtak, úgymond az Úr. Es a férfiú atyjafiát megcsúfolja és nyelvüket a hazug­ságra szoktatták. Azon fáradtak, hogy hamisat csele­kedjenek. Lakásuk az álnokság között van.1 Amit azután mond, nem kevésbé siralmas. Ha nem is takarhatta el gonoszságukat, tőle telhetőleg mentegette őket. Mikor pedig Isten megtiltotta neki, hogy imádkozzék értük, mert a fenyegetés dacára is fellázadtak ellene mert, mint mondá, el akarom veszíteni őket, sem böjtjeiket, sem imádságaikat, sem égő áldozataikat nem veszem figyelembe ;2 akkor a próféta reszketve és dadogva, mint aki beszélni sem mer, így szólt hozzájuk: O, ó, ó, Uram Isten: a próféták azt mondják nekik : nem láttok fegyvert es éhség nem lesz közöttetek, hanem igaz békességet ad nektek.3 Imádkozott anélkül, hogy mert volna imádkozni. Mentegette a hálát­lanokat és hordozta bűneiket az Ur előtt. Jézus, mint Jeremiás, látszólag el akart távozni a zsidóktól : O hitetlen és elfajult nemzedék, meddig leszek még veletek ? Meddig tűrlek még titeket ?4 De amint Jeremiás, sőt hasonlíthatatlanul jobban meg­őrizte gonoszságuk dacára is egész jóságát és ke­gyelmeket adott nekik, amint a fenti helyből ki­tűnik : Meddig leszek még veletek, hitetlen nemzedék ? 1 Jer. 9, 1—3. 5. 6. — * V. ö. Jer. 14, 11. 12. — 3 U. o. 13. — * Mt. 17, 16.

Next

/
Thumbnails
Contents