Bossuet, J. B. : Bossuet elmélkedései az Evangéliumról. 1. kötet: Urunk hegyi beszéde. Előkészület az Üdvözítő utolsó hetére. Az Üdvözítő utolsó hete (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny. , 1913)
Az Üdvözítő utolsó hete. Krisztus Urunk beszédei és beszélgetései virágvasárnaptól az utolsó vacsoráig
akiknek van olajuk, nyugodhatnak, de a többieknek fel kell használniok az időt, hogy olajat vegyenek és jó cselekedeteket gyűjtsenek. Adjatok nekünk olajotokból} így beszélnek azok, akik nem gondolnak azzal, hogy maguknak érdemet szerezzenek jó cselekedetekkel, hanem minden reménységüket a szentek imádságaiba és érdemeibe helyezik. Jegyezd meg : Felkeltek mind ama szüzek és rendbe hozták lámpáikat- s mindamellett öten elvesznek és elmaradnak a lakomáról. Nem vétkes személyek ők, nem is érzéketlenek, nem is teljesen jó cselekedetek nélkül valók : sokba belefognak és semmit sem fejeznek be. Hányán vesznek el e hiba miatt? Esetleg se nekünk, se nektek ne legyen elég? Kiki a maga terhét fogja viselni Jézus Krisztus itélőszéke előtt. Azért kiki vizsgálja meg a maga cselekedetét s akkor csak önmagában keresi a dicséretet s nem másban,4 mert ámbár más értelemben szeretetböl kell egymás terhét viselnünk, az utolsó Ítélet alkalmával mégis kinek-kinek nem mások, hanem a maga cselekedetei szerint fizet meg.5 Menjetek inkább az árúsokhoz.6 Ti, kiknek nincs olajotok, ti, kik nem érdemeltek őszinte dicséretet, menjetek azokhoz, kik azt árusítják : menjetek a hízelgőkhöz, akik aljas érdekből minden hibátok dacára elhitetik veletek, hogy erényesek vagytok. AZ ÜDVÖZÍTŐ UTOLSÓ HETE 369 1 Mt. 25, 8. — 2 U. o. 7. — s U. o. 9. — 4 Gál. 6, 2. 4. 5. » Mt. 16, 27. — 6 U. o. 25, 9. 24