Bossuet, J. B. : Bossuet elmélkedései az Evangéliumról. 1. kötet: Urunk hegyi beszéde. Előkészület az Üdvözítő utolsó hetére. Az Üdvözítő utolsó hete (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny. , 1913)

Az Üdvözítő utolsó hete. Krisztus Urunk beszédei és beszélgetései virágvasárnaptól az utolsó vacsoráig

330 AZ ÜDVÖZÍTŐ UTOLSÓ HETE tolóddal, sz. Tamással, hogy te vagy az én Uram és az én Istenem,x sz. Pál apostoloddal, hogy egyenlő vagy az Istennel2 és Isten áldott mindenek felett? és sz. János apostoloddal, hogy te vagy az Ige, ki kezdetben az Istennél volt és ki maga volt az Isten4 és hogy te vagy az igaz Isten és az örök élet és végül egész katholikus egyházaddal, hogy te vagy az Isten egyszülött Fia, egyenlően örökkévaló és egy- lényegü az Atyával. És nemcsak azt nem hiszem, hogy mint Ige nem tudhattál mindent, neve­zetesen, hogy nem tudtad az Ítélet napját, hanem azt sem akarom hinni, hogy ez mint ember előtt rejtve lehetett előtted, emberi tudásod szerint. Elsősorban jaj azoknak, akik azt merik mondani, hogy te, ki az Atya igéje, szava, értelme, bölcses­sége vagy, az a bölcsesség, mely akkor is jelen volt, midőn a föld kerekségét alkotta, mellyel elren­dezett és összehozott mindent,6 ki által mindenek let­tek,7 nem tudtad öröktől fogva minek kell ál­talad történni ! Neki tehát mindent általad kel­lett alkotnia és még inkább a jövőt — ha szabad mondanom — mint a jelent ; mert írva van rólad, hogy teáltalad teremtette a világot is? Nemde vilá­gosan mondja, hogy az egész világ a te terved szerint fejlődik és a te akaratod szerint van el­rendezve öröktől fogva? Es ha általad jött létre az egész világfolyamat, annak utolsó napja nem lenne a te műved ? És egyedül az a nap, mikor i i Jn. 20, 28. — 2 Fii. 2, 6. - 3 Róm. 9, 5. - 4 Jn. 1, 1. — Jn. 5, 20. — « Bölcs. 9, 4. 9. - i Jn. 1, 3. — 8 Zsid. 1, 2.

Next

/
Thumbnails
Contents