Bossuet, J. B. : Bossuet elmélkedései az Evangéliumról. 1. kötet: Urunk hegyi beszéde. Előkészület az Üdvözítő utolsó hetére. Az Üdvözítő utolsó hete (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny. , 1913)
Urunk hegyi beszéde
URUNK HEGYI BESZÉDE 21 Féljünk tehát vigasztalást lelni itt a földön, féljünk azt keresni, féljünk azt megtalálni, féljünk a világ dicséretétől és tapsaitól. Szeressük a boldogságok azon láncolatát, mely a szegénység szere- tetétől a szenvedés szeretetéig vezet és a szenvedések által visszavisz a szegénység szeretetéhez és megtaláltatja velünk ugyanazt a mennyek országát az egyikben is, a másikban is. Következőleg a boldogságokról szóló tanítás három mondatban van összefoglalva ; ezek megfontolását rád bizom. Az egész erkölcstan csak egyre törekszik, hogy bennünket boldoggá tegyen. A mennyei Mester ezzel kezdi ; tanuljuk meg tehát tőle az igaz és örök boldogság útját. 11 11. nap. A keresztény ember négy jellemvonása. Mt. 5, 13. 20. A keresztény tan e rövid összefoglalása után, melyet Jézus Krisztus tanítványainak készít, megjelöli tanítványainak három kiváló vonását.1 A föld savának, a világ világosságának lenni és rendkívül pontosnak a parancsok teljesítésében : a jámborság élénk íze, a példa, a rend és a pontosság. Ehhez fűz egy negyediket, mely a legmagasabb pont és a tökéletesség : Ha a ti igazságtok nem tökéletes és itt van a keresztény igazságosság teljes fogalma. i Mt. 5, 13.