Bossuet, J. B. : Bossuet elmélkedései az Evangéliumról. 1. kötet: Urunk hegyi beszéde. Előkészület az Üdvözítő utolsó hetére. Az Üdvözítő utolsó hete (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny. , 1913)

Előkészület az Üdvözítő utolsó hetére

120 ELŐKÉSZÜLET ságot és buzgóságot színlelők közt ékeskedett. A leggonoszäbbak mások viselkedésének legszigorúbb birái akár értelmük fogyatékossága, akár kép­mutatásuk vagy álbuzgóságuk miatt. Judásnak még más oka is volt ; ő őrizte és lopkodta azt, amit az Üdvözítőnek ajándékoztak és azt hitte, hogy kapzsiságára nézve elveszett az, ami nem jutott az ő kezéhez. Mily föllengzően beszél a kapzsiság, mikor a szeretetet használhatja ürügyül! Ezek a dölyfös beszédek nemcsak azon asszonyok ellen irányultak, kiknek pazarlását megrótták, hanem Jézus Krisztus ellen is, ki azt megengedte ; de ő magára vállalja védelmüket, mikor azt mondja, hogy ezt temetésére cselekedték} Halottnak tekinti már magát, mert elközelgett már az óra s ő már lélekben áldozatul adta magát. Egyúttal arra akarta irányítani figyelmünket, hogy mily tiszteletre méltó ez a Szentlélek alkotta szűzi test, melyben az istenség lakozott, melynek a halált le kellett győznie s a bűn országát eltörölnie. Talál­hatnánk-e elég finom kenetet az ő tisztaságának feltüntetésére ? De azt is akarta, hogy ezek a kenetek, melyek az elpuhultság és a fényűzés eszközei voltak, most az egyszer jámborságra szolgáljanak és a hiúságot feláldozzák az igazságnak. Szegények mindig vannak veletek és amikor akar­tok, jót tehettek velők} A kenetek hasznosak voltak a testre ; nemcsak 1 1 Mk. 14, 8. Jn. 17, 7. — 2 Mk. 14, 7.

Next

/
Thumbnails
Contents