Mercier bíboros : Papjaimhoz (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny. , 1912)
Első konferencia
A KONFERENCIÁK MEGNYITÁSA. 15 Mondhatom, önök a leggyakoribb és legőszintébb gondolataim tárgya, mert ahányszor valami nehézség aggaszt, amikor valami munka sürgeti buzgalmamat és érzem, hogy segítségre van szükségem, egész természetesen, miután Isten pártfogásáért esedeztem, lélekben önök felé fordulok, ismételve önök előtt az egyház meghívását levitáihoz, kiket oltárainak szolgálatára rendel : „Törekedjenek arra, könyörgöm, hogy igazi munkatársaim legyenek. — Tales itaque esse studeatis, ut in adiutorium . . . episcoporum catholicorum ... digne, per gratiam Dei, eligi valeatis.“ Azonfelül nemde tapasztalták önök is hogy bármily kevés tűz lobogjon is szívünkben, szükségét érezzük, hogy néha-néha közöljük mással vágyainkat, aggodalmainkat, reményeinket? Es vájjon én kinek mondjam el ezeket, ha nem önöknek, kik állásukból kifolyólag az én barátaim ? Amidőn befejezem az áldozárok szentelését és mielőtt karjaimba szorítom őket, hogy átvegyem a tisztelet és engedelmesség Ígéretét, mindig valami belső öröm tölti el szívemet a fölött, hogy viszonzásul isteni Üdvözítőnk igéivel a barátság szavait intézhetem hozzájuk : „Jam non dicam vos servos, sed amicos meos, quia omnia cognovistis quae operatus sum in medio vestri, alleluia. — Ezentúl nem úgy bánok veletek, mint szolgákkal, hanem mint barátokkal, mert küldetésem nem titok többé előttetek, legyen érte áldott az Ur neve l“1 Ami 1 Pont. Rom., de Ordin. presb.
